Hevesen kapálózni kezdek, de le van zárva a teteje is. Forgolódok, de mindhiába. Már fogytán a maradék levegőm. Pánikolni kezdek. Valami üveg fal lehet előttem, mintha egy óriási befőttes üvegben lennék. Ököllel kezdem el ütni a falat, de nem vagyok elég erős. Nem adom fel, a lábammal neki támaszkodok a mögöttem elhelyezkedő üvegnek, és óriásit rúgok meg ütök, mintha ez lenne az utolsó esélyem. Valamilyen csoda folytán az üveg megpattan, egy hajszálrepedés keletkezik a falon. Egy utolsót öklözök, mire a börtönöm fala kitörik, és a csomó folyadékkal együtt én is "kifolyok" a szabadba.
***
Sokszor voltam már extrán másnapos, de ilyen fejfájással nem sokszor ébredtem.
Csövek lógnak ki a végtagjaimból, minden néma, a gépek csipogásán kívül nem hallok hangokat.
Meg akarom érinteni a homlokomat, de amint felemelem a kezem, megakad a szemem a körmömön. Feltűnően szép és hosszú. Nem tudom, mennyi idő esett ki, de legalább egy hónap, hacsak nem ragasztottak műkörmöket.
- Úgy látom felébredt - szólal meg egy orvos az ágyam mellől.
Felsikítok.
- Ön meg hogy a picsába került ide?? - szalad ki a számon, de azonnal visszavonnám. Nem mond semmit, csak a mappájába jegyzetel.
- Mi a neved? - kérdezi.
- April. Whole. April Whole.
- Korod?
- 18 leszek. Azt hiszem.
- Egész jó. Mit tudsz, vagy emlékszel valamire? - tesz fel újabb kérdéseket.
- Csak annyira, hogy nekirepülök egy sziklának a barátommal. Tényleg, mi van vele?
- Nagyszerű, csak pihengessen tovább - indul el kifelé, a kérdésemet figyelmen kívül hagyva.
- Héé, várjon már egy kicsit! Hol van Chris?? - kiáltok utána, de csak becsapja az ajtót.
***
Végre a lábamra állhatok. Legalább 4 órát feküdtem szinte teljesen mozdulatlanul, amíg végre ki nem jöhettem onnan.
Most egy másik szobában vagyok, de ismét egyedül... Lehet, meg kéne szoknom.
- Szia - nyit be a szobába egy ananászmintás inges pasi. - Szóval te lennél April.
- Aha, te pedig..?
- Michi. Sok mindenben fogok neked segíteni - tördeli az ujjait - de először is...
- Chris?
- Pontosan - válaszol lesütött szemmel. Gombóc van a torkomban. Sok embert vesztettem már el, ismerem ezt a nézést.
- De ugye nem...
- Sajnálom, őt nem lehetett megmenteni. Még annyira se, mint téged.
Elfordulok. Bármennyire is kedves volt eddig ez a Michi, nem akarom, hogy sírni lásson.
- Ha szeretnéd, magadra hagylak egy csöppet - ajánlja fel, majd elindul az ajtó felé.
- Vá-várjon - kiáltom neki szipogva. Megtörlöm a szemem a pulcsim ujjával, aztán megfordulok. - Miért mondtad azt, hogy "még annyira se, mint téged"?
- Nem tudom, készen állsz-e erre ilyenre - makog.
- Bármi is az, jobb előbb túl lennem rajta - felelem. Bólint, majd int, hogy kövessem.
Egy liftben haladunk lefelé. Nyel egyet. Mondani akar valamit.
- Igen?! - kérdezem, hátha előbb el kezd beszélni. Eddig sose volt gondom a némasággal, de most valahogy zavar a csend.
Kiszállunk a liftből Hirtelen kézen fog és egy festményhez vezet.
- Szóval a barátodon nem tudtunk segíteni, és rajtad is csak nehezen. Most egy kutatóintézetben vagyunk, valahol az őserdő mélyén. Még csak nagyon kevésszer alkalmaztuk ezt az eljárást, egyike vagy az első húsz embernek a világon. Lesznek mellékhatások, és az életed gyökerestül meg fog változni. De ez az egyetlen lehetőség.
- Most miről beszélsz és mindennek mi köze van ehhez a képhez??! - fakadok ki.
- Nem a képhez van köze, hanem ahhoz, ami mögöttünk van.
Elengedi a kezem, én pedig megfordulok. Egy dohányzóasztallal találom magam szemben, felette egy tükör van. Belepillantok, fordulnék is vissza, ám ekkor megakad a tekintetem. A tükörképemen. Valaki más tükörképén.
Megszédülök, Michi kap el. Leültet a földre, aztán ő is mellém ül.
- Mit csináltatok velem? - kérdezem a fejemet fogva. Nem bírom tovább, elsírom magam.
- Christ azért nem lehetett megmenteni, mert nála azonnal beállt az agyhalál, neked viszont "csak a tested halt meg".
- És most valaki más..
- Igen, valaki más testében vagy. Átültettük az agyad.
- És a.. neki az agya? - mutatok az arcomra.
- A neve Maybel. A balesete után agyhalott volt, te meg testileg voltál az, így tökéletes páros voltatok a műtéthez.
- De a barátaim mit fognak szólni? Hogy egy másik lány testében jövök haza?
- Semmit. Nem tudják meg a műtétet. Azt hiszik majd, hogy meghaltál.
- Tessék?! - kérdezem elcsukló hangon.
- Jól hallottad. Soha többé nem lehetsz April. Ezentúl Maybel életét kell élned.
- De ugye nem...
- Sajnálom, őt nem lehetett megmenteni. Még annyira se, mint téged.
Elfordulok. Bármennyire is kedves volt eddig ez a Michi, nem akarom, hogy sírni lásson.
- Ha szeretnéd, magadra hagylak egy csöppet - ajánlja fel, majd elindul az ajtó felé.
- Vá-várjon - kiáltom neki szipogva. Megtörlöm a szemem a pulcsim ujjával, aztán megfordulok. - Miért mondtad azt, hogy "még annyira se, mint téged"?
- Nem tudom, készen állsz-e erre ilyenre - makog.
- Bármi is az, jobb előbb túl lennem rajta - felelem. Bólint, majd int, hogy kövessem.
Egy liftben haladunk lefelé. Nyel egyet. Mondani akar valamit.
- Igen?! - kérdezem, hátha előbb el kezd beszélni. Eddig sose volt gondom a némasággal, de most valahogy zavar a csend.
Kiszállunk a liftből Hirtelen kézen fog és egy festményhez vezet.
- Szóval a barátodon nem tudtunk segíteni, és rajtad is csak nehezen. Most egy kutatóintézetben vagyunk, valahol az őserdő mélyén. Még csak nagyon kevésszer alkalmaztuk ezt az eljárást, egyike vagy az első húsz embernek a világon. Lesznek mellékhatások, és az életed gyökerestül meg fog változni. De ez az egyetlen lehetőség.
- Most miről beszélsz és mindennek mi köze van ehhez a képhez??! - fakadok ki.
- Nem a képhez van köze, hanem ahhoz, ami mögöttünk van.
Elengedi a kezem, én pedig megfordulok. Egy dohányzóasztallal találom magam szemben, felette egy tükör van. Belepillantok, fordulnék is vissza, ám ekkor megakad a tekintetem. A tükörképemen. Valaki más tükörképén.
Megszédülök, Michi kap el. Leültet a földre, aztán ő is mellém ül.
- Mit csináltatok velem? - kérdezem a fejemet fogva. Nem bírom tovább, elsírom magam.
- Christ azért nem lehetett megmenteni, mert nála azonnal beállt az agyhalál, neked viszont "csak a tested halt meg".
- És most valaki más..
- Igen, valaki más testében vagy. Átültettük az agyad.
- És a.. neki az agya? - mutatok az arcomra.
- A neve Maybel. A balesete után agyhalott volt, te meg testileg voltál az, így tökéletes páros voltatok a műtéthez.
- De a barátaim mit fognak szólni? Hogy egy másik lány testében jövök haza?
- Semmit. Nem tudják meg a műtétet. Azt hiszik majd, hogy meghaltál.
- Tessék?! - kérdezem elcsukló hangon.
- Jól hallottad. Soha többé nem lehetsz April. Ezentúl Maybel életét kell élned.
