Ötvennegyedik rész: Valami titokzatos kezdete

Sziasztok! 

Sajnos rossz hír: ez az utolsó rész májusban, tehát még nem tudom, mikor jön a következő. De lesz folytatás! :) Mivel már kezdett beporosodni a sztori, úgy éreztem, ideje valamivel feldobni. Ez a rész még csak a kezdet, hamarosan megértetek mindent. :*

Jó szórakozást és kellemes nyarat! C:

- Hé, April, ne olyan hevesen - kiállt utánam Jason. - Szerintem nem jó ötlet ma menni!
- Jajj, ne már Jason! Most mi a baj? - állok meg a folyosón.
- Figyi, mindjárt hat óra, szerintem nem kéne estére odaállítani. Holnap elmegyünk, ígérem.
- Megígérted! Reggel megyünk, addig is hazamegyek - mondom, miközben elnyomok egy ásítást.
- Nee! - kiállt fel hangosan. - Vagyis, ne menj még.
- Minden rendben? - kérdezem tőle, majd leülök mellé.
- Persze - mosolyog rám. - Csak örülnék, ha itt maradnál éjszakára. Mármint ööö nem úgy, hanem hogy izéé.. ne maradjak egyedül. Tudod, sok volt aaa... betörés mostanában - mondja nem túl meggyőzően. Száz százalék, hogy hazudik.
- Jason - nézek rá felvont szemöldökkel. - Ugye ezt te se gondoltad komolyan?
- April, nézd - fogja meg a kezem. - Nem mondhatom el, de kérlek, ne menj, jó?
- Ha nem mondod el, elmegyek - állok fel.

Hirtelen egy hangos csöngetés szakítja meg a beszélgetésünket. Jason idegesen feláll, odamegy az ajtóhoz, és kinéz a kukucskálón.

- April, menj a fürdőbe! MOST! - utasít komolyan.
- De miért?
- Mert. Csak menj, gyorsan! - mutat az egyik ajtóra.

Mély levegőt veszek, majd bemegyek a helyiségbe, becsukom az ajtót, és ráülök a fürdőkád peremére. Hallom, hogy Jason kinyitja az ajtót, és elkezd beszélni valakihez. Felállok, és a fülemet az ajtóhoz tapasztom, hátha úgy többet hallok.

- De itt az idő! Szükség van rád! - mondja egy mély hang.
- Ma nem tudok - feleli Jason.
- Mi az, hogy nem tudsz? - rivall rá az ismeretlen. Lépéseket hallok, azt hiszem a konyhába mennek. A vitájukból már nem hallok semmit, ezért úgy döntök, hogy ideje hazamenni. Semmi kedvem itt bujkálni. Majd otthonról küldök egy SMS-t Jasonnek, nehogy aggódjon.

Amilyen halkan csak tudok, kisurranok a fürdőből, majd kinyitom a bejárati ajtót, és kilépek a hűvös éjszakába.

A kocsibeállón csak egy régi dzsip áll, más furcsaságot nem látok. Erről jut eszembe, hogy jutok haza? Kocsim nincs, busz ilyenkor nem jár, ezért... ezért gyalogolhatok Felicity házához. Már úgy is biztos kerestek.

A legrövidebb út a folyó mellett halad, ezért balra fordulok, és futólépésben elindulok. Öt percen belül a Mondé folyóhoz érek, amit már csak követnem kell, mivel pont Felicity háza mögött folyik el.

Ma valami különleges idő lehet, mert a folyó szintje nagyon magas, szinte kiöntött. Elég hangosan is robajlik, szerencsére elnyomja az erdő felől szűrődő zajokat.

Egyszer csak valami morgásra leszek figyelmes. De nem olyan szokványosra, hanem vérfagyasztó morgásra. A szívem majd' kiugrik a helyemről. Nem merek hátra nézni, ösztönből futásnak eredek. Hirtelen óriási fájdalmat érzek a  hátamban, és a földre zuhanok. Nem látok semmit, hallani sem tudok, mintha be lennék drogozva. A fejem zsongani kezd, érzem, hogy el fogok ájulni...

...

- Segíts már - hallom, mikor felébredek. Nem tudom, meddig feküdhettem a parton, de az biztos, hogy már nem ott vagyok.
- Várj, felébred - mondja egy másik hang. Lassan kinyitom a szemem, és egy ismeretlen szobában találom magam.
- Hol vagyok? - ülök fel lassan az ágyon, miközben végignézek a helyiségben tartózkodókon.

A sarokban, a konyhapulton egy sötétpiros hajú, tetovált lány ül. Orrpiercingjein megcsillan a lámpa fénye. Mellette egy barnás bőrű fiú áll, és nem épp kedvesen méreget. Innen kiszúrom a fegyvert a zsebében. Közvetlenül a kanapéval szemben egy másik fiú van, kezében egy csomó kötszer. A mellettem guggoló világos barna hajú lányra pillant, akinek a karján egy hatalmas seb van.

- Üdv - szólal meg a néger srác. - Mizu? Milyen érzés?
- Bran, fogd vissza magad, valószínűleg azt sem tudja, mi történt. Csoda, hogy nem halt bele - ripakodik a barna hajú lány. Legalább egy nevet megtudtam.
- Csoda? - kérdezi a másik csaj. - Inkább természetellenes. Nem normális.
- Mibe nem haltam bele? - kérdezem, mikor kire pillantva.
- A támadásba - felel a szemben álló srác, és közelebb jön. - A nevem Aaron.
- Én Cassy - mutatkozok be. - Ki támadott meg?
- "A Romboló" - szólal meg a bordó hajú.
- Tessék? - kérdezek vissza.
- Hallottál már Róluk? - tudakolja Aaron.
- Mégis kikről?
- Nincs nevük, csak úgy vannak - próbál fogalmazni a bordó hajú lány. - Ők olyan... lények.
- Mint a Loch Ness-i szörny? - nevetek, de mindenki komor marad.

Ekkor kinyílik az ajtó, és szó szerint csak egy árnyék lép be rajta. Valami fura homály jelenik meg körülötte, majd egy normális fiút pillantok meg.
- Látom felébredtél - néz rám. - Nem azt mondtad Gina, hogy meghal? - kérdezi a piros hajú lánytól.

A lány a szemét forgatja, majd kimegy az ajtón. Bran követi.

- Jó, most hogy a kevésbé kedvesek elmentek, beszélgethetünk - mondja nekünk. Én még mindig lefagyva ülök az ágyon. Gőzöm sincs, hogy mi történik, ki támadott meg, vagy milyen árnyékok járkálnak erre felé.
- Minden rendben? - kérdezi tőlem Aaron. - Nagyon rémült vagy.
- Én csak... - nyelek egyet, miközben az "árnyék fiút" nézem. - Csak haza szeretnék menni.
- Nem fog...? - kérdezi az "árnyék" a barna lánytól.
- Nem tudjuk. Eddig úgy néz ki, hogy nem - felel.
- Gyere, hazaviszlek - ajánlja fel Aaron.

Hazafelé, a dzsipben nem szóltunk egymáshoz. Azt se kérdezte meg, hol lakom, vagy hová vigyen, automatikusan Jason házához vezetett.
- Ha bármi van, csak keress meg - mondja szinte kísértetiesen. Bólintok, majd kiszállok.

Jason azonnal odafut hozzám.
- Cassy, mi a csudáért mentél el? - ölel át szorosan. - Menjünk be gyorsan.
- Szeretnék lefürödni - mondom neki, majd bemegyek a fürdőbe. Semmi kedvem arról beszélni vele, hogy mi történt.

A szememet dörgölöm, amitől szemfestékes lesz a kezem. Jesszus, hogy nézhetek ki! Odaállok a tükör elé, és... és majdnem elájulok. Az üres tükör néz vissza rám.

SZAVAZÁS

Sziasztok!

Két új szavazás is indult, úgyhogy szavazzatok! 

Szerdán lesz új rész, addig is szép hetet! :*

EREDMÉNY + Ötvenharmadik rész: "ki is vagyok valójában"

Sziasztok! 

A szavazás lezárult, íme az eredmény: a legtöbben azt akartátok, hogy nyáron is folytatódjon a sztori, szóval így lesz. Legalábbis megpróbálom. :)

Májusban maradnak a rendes részek, utána is igyekezni fogok, hogy valamennyire rendszeresen legyen új, de nem ígérek semmit.

Addig is itt az mostani, jó szórakozást! :*

Felnyitom a szemem, és ezzel a lendülettel fel is ülök.

- April - szalad oda hozzám Felicity. - April, jól vagy?

- Felicity, mi történt? - kérdezem félve. Az utolsó emlékem az, hogy Jasonnel száguldozok az erdőnél. Érthető, ha nem értem, hogy hogyan kerülök ide.

- Amnéziád volt, drágám - válaszol a kezemet fogva. - De most már semmi gond.

- Greg? - kérdezek rá egyből. Nincs kedvem kertelni, tudnom kell, hol van.

Csönd. Felicity szeméből egy könnycsepp gördül ki.

- Mondd már el, mi van!?

- Tudod volt egy egyezség, amit Greg betartott - nyúl egy zsepiért.

- Milyen egyezség?

- A Céggel. Foglyul ejtettek téged, és úgy volt, hogy akkor engednek el, ha cserébe Greg feladja magát.

- Mi? - döbbenek le. 

"Feladja magát"... Greg feladta magát. A Cégnél. Ez azt jelenti, hogy... hogy nincs többé. Láttam már bűnözőket, akiket A Cég fogott el. Halálra kínozták őket. Kegyelem nélkül. Mind meghalt.

- Meg kell mentenünk!

- Sajnálom, de nem - lép a szobába Chris.

- Te mi a szart keresel itt? - bukik ki belőlem. Abban az időben, amire még emlékszem, Chris elárult engem. És mellesleg nem tudta, hogy hol vagyok. Vagyunk...

- Csak megmentettelek Greggel - feleli flegmán, majd megfordul, és már indulna is el.

- Greg mentett meg - vágok vissza dühösen. - Ő áldozta fel magát.

- April, ezt fejezd be - fordul vissza. - Ne veszekedj! Nekem is ugyanúgy fáj, hogy nincs itt, mint neked. És nem, nem tudjuk megmenteni. Kész. Ennyi volt. Vége, ő nincs többet. Ha erőszakkal megpróbálunk behatolni A Cég központjába, ahol fogva tartják, halottak leszünk mi is. Greg azért mentett meg téged, hogy tovább élhess. Nem azért, hogy A Cég markába add magad te is. Szóval törődj bele, most tényleg nem fog visszatérni - mondja, és kimegy a szobából.

- Sajnálom - szorítja meg a kezemet Felicity, majd követi Christ.

Most csak egy helyre mehetek, ha nem akarok remeteként gyászolni ebben a szobában. Felöltözök, kinyitom az ablakot, és kiugrok.

- Biztos, hogy... ezt... akarod - kérdezi Jason, levegővétel közben.

- Tuti - válaszolom, majd folytatjuk a smárolást.

- Van valamim... ami számodra... érdekes lehet.

- Ennél érdekesebb? - kérdezem Jasont zihálva.

- Gyere, megmutatom - húzódik hátrébb, és az ölébe veszi a laptopját. - Szóval, kutakodtam egy kicsit, CASSY - emeli ki a rendes nevemet. - és valami fontosat találtam.

- Mesélj - vigyorgok.

- Szóval az eltűnt gyerekek nyilvántartásában rákerestem a nevedre, és a te korosztályodban három nevet dobott fel. Az egyik néger, szóval azt kihúztam, a második már visszatalált a családjához, és a harmadik...

- Igen?

- Az nem lehet rossz - mondja mosolyogva. 

Egy pillanatra megszédülök. Lehet, hogy meg van, ki is vagyok valójában....

- Mit találtál róla? - kérdezem kíváncsian.

- Hát most úgy 17-18 éves lány lehet, mikor eltűnt három évesen, szőkés-barnás haja volt, és barna szeme. A neve Cassy Lewis - fordítja felém a gépet. A képernyőről egy kisbaba néz vissza rám.

- És család, vagy valami? - kérdezem, miközben a lehetséges kiskori képemet nézem.

- Hát - hümmög, miközben vadul gépel. - Lenne itt valami. Az anyja 200 kilométerre él, a neve Lorelei. 

- És esetleg van valami esély arra.. - kezdek bele bizonytalanul.

- Hogy találkozz vele? Egy próbát megér - mosolyog rám.

- Akkor mire várunk? - kérdezem, majd felpattanok, és kiszaladok a szobából.

Ötvenkettedik rész: Gyógymód?

- Mi a fasz? - hallok egy mély hangot alulról, mire gyorsan összehúzom magam, hátha nem vesz észre. - Főnök, felszökött az álmennyezet fölé. Most mi legyen?
- Hozza le - felel egy másik hang, majd hangos léptekkel elhagyják a szobát.

Nem jó ez így. Ki kell jutnom nagyon gyorsan, vagy megtalálnak. És akkor ki tudja, mi lesz.

Újból hangokat hallok lentről, ezúttal csak halk csörömpölést. Hirtelen egy kéz ragadja meg a bokámat, és egy óriásit ránt rajtam. Hangos puffanással érek földet a kemény csempén. Az utolsó, amit látok, hogy egy fehér köpenyes nő hajol fölém egy hatalmas tűvel.

...

Egy nem túl kényelmes ágyon ébredek. Gépek csipogását hallom. A kezemből csövek lógnak ki, és egy hatalmas kötés van a bordámnál. Fáj is, ás már átvérzett.

- Nem vihetnénk már haza? - kérdezi egy szőke lány az ajtóban egy doktortól. A doktor csak rázza a fejét. - De az otthon hamarabb meggyógyulna.

- A nem az nem, kisasszony - jelenti ki az orvos. - És szerek hatása alatt állt, úgyhogy még legalább estére benntartjuk.

A szőke lány rám pillant, majd megcsillan a szeme, és elmosolyodik. 

- Nézze, már fel is ébredt - mondja izgatottan a doktornak, és idejön az ágyamhoz. - Szia.

- Ööö.. szia - válaszolok nem túl meggyőzően. 

- Emlékszik valamire? - kérdezi tőlem sejtelmesen az orvos.

- Nem sokra - motyogom. - Miért mi történt? É..és te ki  vagy? - nézek a szőke lányra. A lány ledöbben.

- Mi az, hogy ki vagyok? Talán elfelejtettél, April? 

- Milyen April? - kérdezek vissza.

- Az ön neve April Whole, nem emlékszik talán? - hitetlenkedik a doki, majd a kezembe nyom egy csomó papírt. - Tudja, mikor született?

- Nem. 

- És azt, hogy ki Greg? - beszél bele a szőke lány.

- Azt se - válaszolok halkan. Az orvos az IPadjában kutakodik,a szőke lány pedig olyan "mindjárt elsírom magam" fejet vág.

- Mit tettek veled? - kérdezi könnyes szemmel, majd kimegy az ajtón.

- Sajnálom, de önnek amnéziája van. Nem biztos, hogy visszatérnek az emlékei, de egy gyógymódunk van erre...

Sokkolva ülök az ágyon. Miután egy másik orvos szemléltette a gyógymódot, mindenki elment, hogy magamban átgondolhassam a lehetőségeket.

A "gyógymód", amit inkább kínzásnak neveznék, elvileg hatásos, de nem biztos semmi. Az esetek hatvanöt százalékában működött, a többiben csak részlegesen vagy semennyire se.

Az egész úgy kezdődik, hogy a beteget lekötözik, és telenyomják valami szerrel. Azután elkezdik adagolni neki az erre specializált drogot, addig, amíg az alany halál közeli állapotba nem kerül. Minél közelebb van a határhoz, annál nagyobb az esélye, hogy sikeresen visszatérnek az emlékei. 

- Miért nem sikerül a gyógymód a legtöbb esetben? - kérdeztem a doktort úgy fél órával ezelőtt.
- A betegek miatt. A legtöbben nem bírják azt a fájdalmat, amivel a "kezelés" jár - válaszolta a doki.

Nagyon csábító a gondolat, hogy új életet kezdjek egy másik helyen. Fájdalom nélkül. Nem hiányoznának a barátaim, már ha voltak, mivel nem emlékezek rájuk. Viszont ki tudja, mitt veszthetek ezzel. Vagy éppen kit...

Megnyomom az ágyam mellett levő csengőt. Pár perc múlva egy doktornő jelenik meg az ajtóban.
- Megmondaná kérem Albicht doktornak, hogy meghoztam a döntést? - kérdezem tőle, mire bólint, és elmegy.

- Biztos? Most még meggondolhatja magát - kérdezi a doktor. Végignézek magamon. Egy műtőasztalhoz vagyok szíjazva, a lábujjamat se tudom mozdítani. A fejem mellett levő kis asztalon legalább húsz injekciós tű és negyven kés van.
- Mehet - válaszolom.

Az asszisztens felemeli az első tűt, és a hasamba böki.

Ötvenegyedik rész: "Nem tudom, hogy ki vagyok"

Sziasztok! 

Ez a rész ismét rendes, tehát April szemszögéből olvashatjátok. 

És ne felejtsetek el szavazni, fontos! A szavazás magyarázatát itt olvashatjátok.

Nem is húzom az időt, jó olvasást :)

A hideg padlón ébredek. A szemem be van kötve, így nem látok semmit, viszont a kezem és a lábam nincs. Furcsa... Gyorsan leveszem a fejemről a sálat, és végignézek a helyiségen, ahol vagyok.

Egy szürke, zárkához hasonló szobában vagyok. Nagyon ismerős, de nem tudom honnan. És azt se, hogy hogy kerülhettem ide. A legutolsó, amire emlékszem, hogy...  nem ugrik be semmi. Semmi a barátaimról, vagy a családomról. Még a nevem se. Nem tudom, hogy ki vagyok.

A falon lévő kijelzőre pillantok. Egy visszaszámoló. Nem tudom, hogy mit számol vissza, de még 21 óra és 39 perc van vissza. És egyre fogy.

A szemben lévő falnál egy asztal van, rajta kések. Nagy és éles pengék. Mintha valaki öngyilkosságra készülne. Lehet, hogy meg akartam ölni magam, csak amnéziás lettem?

Hirtelen kinyílik az ajtó és egy idősebb férfi lép be rajta. Öltönyben van, kezében egy vékony mappa.
- Látom, felébredt - mondja köszönés helyett. - Nem tudom, hogy tudja-e, hogy miért is van itt..
- Hol itt? - kérdezek vissza, mire gonoszan elmosolyodik.
- Gondoltam - feleli ravaszan. - Itt az aktája, olvassa el - dobja elém a mappát, majd megfordul és távozik.

Tétován a papírokra pillantok, majd mély levegőt veszek. Itt az igazság pillanata. Odanyúlok, és kinyitom a mappát.

Első amit meglátok, az egy nagy, fekete-fehér kép egy lányról.

Gyorsan felállok, ledobom a mappát, és odaszaladok a késekhez. Megfogom a legnagyobbat, és elfordítom a pengét, hogy egy tükröt kapjak. Belenézek.

Bizony, az a lány én vagyok. Nem is nézegetem magam sokáig, visszamegyek, mert egy valamit akarok megtudni mindenképp. A nevemet. Rápillantok a papírra: Joella Clark. Nem mond semmit, még csak nem is dereng semmi.

Az alapadataimból semmi érdekeset nem tudtam meg azon kívül, hogy az anyukámat Roxananak hívták, és már meghalt. Nem tudom, hogy nézett ki, se azt, hogy mi volt a foglalkozása. Semmit...

Nem bírom tovább nézni a papírt, becsapom a mappát, és nem olvasom el az életrajzom. Úgyse emlékeznék semmire se.

Egy valamit tudok csak, és az az, hogy ki kell jutnom innen. De gyorsan. Egyetlen ajtó van csak a szobán, ahol kimenekülhetnék, de innen látom a három őrt az ajtó előtt.

Felnézek a plafonra, és látom, hogy álmennyezet van. Ha elérném, ott biztos, hogy el tudok szökni. De legalább 3 méter magasra kéne ugranom ahhoz.

Az asztalt kezdem bámulni. Nem elég magas ahhoz, hogy felérjem a mennyezetet, de megkönnyítheti a helyzetet.

Felugrok a tetejére, majd megfogom az egyik nagyobb méretű kést, és teljes erőmmel a falba vágom. Nem sikerül, csak megsértem a festéket. Még egyszer megpróbálom, ezúttal benne marad a falban. Megismétlem még párszor, de egyre feljebb.

Mikor már úgy öt darab kés áll a falban, veszek egy mély levegőt, és rálépek az egyik kiálló kés nyelére, majd amilyen gyorsan csak tudok, átlépek az eggyel arrébb lévőre. A legfelső késen állva egy óriásit ütök az álmennyezet egyik darabjára, amitől széttörik. Ekkor érzem, hogy a kés kezdi megadni magát, ezért gyorsan megkapaszkodok a plafon tartófémébe.

Hirtelen meghallom, hogy lenyomódik a kilincs, mire gyorsan felhúzom magam.

FONTOS! Közlemények + Eredmény

Sziasztok!

Ez most nem egy rész lesz, mint a címből is látjátok.

Szóval közeleg a június, a nyári szünet, és sajnos nem igazán lesz időm rendszeresen részeket írni. Viszont a blogolást nem szeretném abbahagyni, legkésőbb szeptemberben folytatnám rendesen tovább.

Tehát júniustól szeptemberig nem tudok ilyen sűrűn részeket írni, ezért el kell gondolkodni, hogy mi legyen. Szeretném, ha úgy lenne, ahogy ti akarjátok, ezért szavazást indítottam erről.

Itt van a szavazás magyarázata:) A következő lehetőségekre gondoltam:

1. Folytatás nyár alatt:
Ugyanez a sztori folytatódna, néha lennének nyáron is új részek, de nem ilyen rendszeresen, de mégis tudjatok valamit olvasni. Talán havonta lennének új részek, néha naponta, ahogy épp van időm.

2. Nyári szünet:
Nyáron legyen egy szünetelés a blogon, mindenki tudjon rendesen nyaralni, majd ősszel rendesen menjen tovább a a történet második évada új izgalmakkal és szereplőkkel.

3. Új történet:
Zárjam le ezt a sztorit, és valami hasonlót kezdjek el a nyár alatt. Ha ez nyer, majd erről is tartok szavazást. Így ti választhatjátok majd meg, hogy melyik történetet olvasnátok szívesen. Sok új ötletem van:) Ez a lehetőség nagyon érdekes lehet, mert a mostani sztoriba már nehéz nagy újdonságot vinni.

Szóval kérlek szavazzatok, ez most nagyon fontos!

És apropó szavazás, íme itt az eredmény:
75%-kal nyert a Greg és April páros. Úgy tűnik ez a kedvencetek, nem lehet leverni :D

További szép napot, szavazzatok és még ma lesz új rész. :*

ÖTVENEDIK RÉSZ: GREG SZEMÉBEN

Egy olvasó kérésére kicsit előre lett hozva ez a rész, szóval ez most a szerdainak felel meg:)
És mivel ez az ötvenedik rész, úgy gondoltam, valami különlegeset hozok nektek. 

Ezért ezt az epizódot nem April, hanem Greg szemszögéből olvashatjátok. 

Szóval bármi ami lesz, azt Greg mondja, gondolja vagy érzi!

Bocsi előre a csúnya szavak miatt...

Jó olvasást, és a következő rész majd csak vasárnap lesz:*

Kurva gyorsan hajtok az úton. Nem tudom, hogy az a kis pöcs mit képzel, de ha utolérem, nem marad egyben, erre megesküdök. Milyen alapon viszi akárhova is Aprilt?? Főleg, hogy nem is ismeri. És April miért Cassyként mutatkozott be neki?? Remélem nincs semmi köztük, vagy eskü én...

Teljes erőmmel a fékbe taposok. Kábé tíz méterre egy autó áll az út közepén, nyitott ajtókkal, előtte pedig egy kidőlt fa. Nem igaz, hogy az erdészeknek nincs idejük, hogy...

Várjunk! Valaki van az úton. És ez nem Jason kocsija?? Basszus, nee...

Kipattanok az autóból, és odarohanok a kocsihoz támaszkodok Jasonhöz. Kapásból behúzok neki egyet.

- Mi a szart képzelsz, ki vagy te?? - ordítom a képébe, de nem válaszol. Kábán néz előre. Az alkarját fogdossa, ami tiszta vér. - Jason, mi a fasz történt? Hol van April??

- Greg, én tényleg... - dadorászik. - Én nem tudtam....

- Jason, bazdmeg, nyögd már ki végre! Hol van?

Jason csak rázza a fejét, mire lekeverek neki egy pofont. 

- HOL VAN??! - üvöltöm. Jason végre a szemembe néz. Úgy tűnik, ez valamennyire használt.

- Greg, elmondom mire emlékszem, de ne legyél ideges - kezdi halkan. - Szóval megálltunk itt Aprillel, a fa miatt, ekkor engem valaki kirántott a kocsiból. Utána van egy kis kiesésem, de még annyit láttam, hogy valakit  betuszkolnak egy fekete dzsipbe.

- Bazdki - mondom halkan. - Elkapták. Aprilt elvitték. A Cég elvitte...

Meg tudnék ölni valakit a puszta kezemmel. Miért?? Miért pont őt??

Az egyetlen embert, aki kicsit is fontos nekem, azt is elveszik tőlem. Méghozzá A Cég... a legnagyobb ellenségem. Már azóta rühellem őket, amióta apám megalapította a King Vállalatot. Mindig valahogy keresztbe tettek nekünk. De eddig csak az üzleti életben, most már érzelmileg is?

Csak egy dologra tudok gondolni... April meztelenül, ahh... Nem, a pornót hagyjuk későbbre. Meg kell találnom...találnunk...

Azonnal az új telefonomért nyúlok, a régi eltűnt valahol... Chris számát tárcsázom.

- Mi a szar van bazdmeg?? Hol vagytok? - köszön "kedvesen".

- Figyu, ölj meg később vagy bánom én, most vészhelyzet van. Elkapták Aprilt - hadarom le egy levegővétellel.

- Tessék? - kérdez vissza Chris azzal a tipikus megöllek hangvételével. - Greg, ne bassz fel! Elloptad a barátnőmet, majd felhívsz, mert nem tudtál rá vigyázni?? Nem akarod, hogy most odamenjek, mert akkor te....

- Akkor segítesz, ugye?

- Igen, bazdmeg, indulok, az általános helyen találkozunk - majd leteszi a telefont.

Húsz percen belül összetalálkozunk a Sentiagoi Parton.
- Biztos, hogy A Cég? - kérdezi Chris köszönés helyett.
- Ki más lehetne? - kérdezek vissza. - Siessünk, be kell hatolni a központba, ha fogva tartják, azt biztos ott teszik.
- Jó, az enyémmel megyünk - utal Chris a helikopterére.

Tizenöt perc repülés után elkezd csörögni a telefonom. Rejtett szám hív, méghozzá videóhívásban.
- Leszállok, utána vedd fel - utasít Chris, miközben finoman elkezd lefelé ereszkedni. - Jó, veheted.

Megnyomom a felvevés gombot, mire a képen egy szoba jelenik meg. A kamera fordul, majd egy megkötözött, vérző lányt látunk.
- April - suttogjuk Chrissel egyszerre.
- Bizony ám - hajol be a kamerába egy jól ismert arc. Mr. Rash, A Cég igazgatója. - És ha szeretnétek még valaha élve viszontlátni, csak egy dolgot kell adnotok nekem.
- Mi az? - kérdezi Chris, kezét ökölbe szorítva.
- Nick Kinget akarom. Ha önként vagy akár kényszerítve bejön A Központba, a kis barátnőjük szabadon távozhat. Huszonnégy órát adok. Ha addig nem teljesítik a kérésemet, vagy erőszakos módon próbálják meg őt kiszabadítani, a lány MEGHAL.

Negyvenkilencedik rész: Folyton lelépek...

- Szeretném, ha ezt most elmagyaráznád - mondja Greg köszönés helyett.
- Ismeritek egymást? - kérdezi Jason, miközben hol rám, hol Gregre pillant. - És milyen April?
- Mondhatjuk úgy is - felel Greg hűvösen, de a második kérdésre nem ad választ.
- Én nem tartozom magyarázattal - vetem oda Gregnek, majd Jasonhöz fordulok: - Hol is tartottunk?
- Ott, hogy ki  a halál az az April? - teszi fel a kérdést újból Jason, de nem válaszolok. - De most komolyan emberek, mi a halál folyik itt? - értetlenkedik tovább.
- Mi lenne, ha főznék egy teát, és közben beszélnénk ezt meg? - kérdezi Felicity mosolyogva.
- Én biztos, hogy nem fogok magyarázkodni senkinek - jelentem ki, majd megfordulok, és elindulok a bejárat felé.

A szemem sarkából még épphogy látom, ahogy Greg és Jason farkasszemet néznek.
- Istenem, emberek - akad ki Felicity, majd elindul utánam. - April, várj!

Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy nem várom meg Felicity-t, de aztán rájövök, hogy végül is ő nem ártott nekem semmit. Greg volt az.

Így aztán megállok, veszek egy mély levegőt, és szembe fordulok vele.
- El kell mennem a stúdióba, gyere velem, addig se vagy itt velük - biccent a fejével hátra, a fiúk felé. - És egyébként is szívesen megismernélek - teszi hozzá mosolyogva.
- Menjünk - válaszolom, majd kisietünk a házból.

A járdán állok, amíg Felicity kiparkol a mélygarázsból. Egész kedves lány. Megértem, ha Greg vele akart lelépni. Arra lennék kíváncsi, mennyit tud rólam. Azt biztos tudja, hogy Aprilnek hívnak, de hogy kinél dolgoztam, vagy hogy mi közöm van Greghez, azt nem hiszem, hogy "Mr.Tökély" megemlítette volna.

- Pattanj be gyorsan - kiállt ki Felicity egy sötétkék sportkocsi ablakából. - A fiúk bármelyik pillanatban rájöhetnek, hogy le akarunk lépni.

Odasietek a kocsihoz, de még mielőtt beszállhatnék, valaki rám kiállt:
- April, ne!
Hátra se fordulok, hanem bevágódom az ülésre, mire Felicity padlógázzal elhajt.
- Huhh, ez közel volt - fújja ki a levegőt Felicity, miközben a főútra kanyarodunk.

Az út közben elég sokat beszélgetünk. Megtudom például, hogy Felicity egy valóságshow sztárja, heti négyszer forgat. Van egy kutyája, Chipsy, ami (vagy inkább aki) szintén szerepel a showban. Már több ezer dollárt keresett a "szereplésével", ezzel a világ száz leggazdagabb kutyáinak egyike.

- Greget hogy ismerted meg? - teszem fel azt a kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
- A testvérén, Chrisen keresztül. Őt ismered, ugye?
- Persze - válaszolok gúnyosan mosolyogva.
- Szóval Chris szerepelt egy időben a showban, és ...
- Tessék? - kérdezek vissza, talán túl nagy hévvel. - Chris? A showban??
- Igen, de ez miért olyan fura? Szerinted honnan van ennyi pénzük a King testvéréknek? - nevet Felicity. - Chrisért oda voltak a csajok. Ha belegondolsz, érthető: izmos, sármos, kedves és híres. Kell ennél több?

Nem válaszolok. Ismét sokkolt állapotba kerültem. Hogy lehet, hogy Chris egy TV-sztár?? Sose követték őt paparazzók, vagy nem kért tőle senki autogramot. Mondjuk azt sem tudom, hol lakik Chris. Vagy Gregnél láttam, vagy a jachton. Egyik hely se valami lesifotós-paradicsom.

- Megjöttünk - parkol le Felicity egy fehér villa előtt.
- Itt szoktál forgatni?? - kérdezem döbbenten. Ez nagyobb, mint Greg háza! Legalább tíz család simán eléldegélhetne ezen a helyen. Nagyszülőstül...

A kérdésemre Felicity csak bólint. A visszapillantóban megigazítja  a haját, majd kecsesen kiszáll az autóból. Én is kiszállok, mire látom, hogy már három újságíró köszöntötte őt.

- Csak foglald el magad valamivel - kacsint rám Felicity, majd bemegy a házba.

Még mielőtt bármit is csinálhatnék, egy másik sportkocsi parkol le előttem. Jason pattan ki belőle.

- Csak úgy lelépünk, mi? - heccelődik, majd megölel. - Ha nem akarod, hogy az ideges pasid is utolérjen, elvihetlek valahova.
- Akkor siessünk - vigyorgok Jasonre, és beszállunk a Bugattijába.

Százhússzal hajtunk a kihalt úton. Jason egyszer csak lefékez, mert nem olyan messze egy nagy, kidőlt fa fekszik keresztben az úttesten.

- Mi a halál??! - szitkozódik, majd megáll a fa előtt. - Most hogy menjünk tovább?

Hirtelen valaki kinyitja Jason ajtaját, megragadja Jasont és kirántja az betonra. Gyorsan kiugrok a kocsiból és ahogy csak tudok, elkezdek rohanni az ellenkező irányba, de valaki megragadja a karomat. Mielőtt bármit is tehetnék, egy tűszúrást érzek a nyakamon....

Negyvennyolcadik rész: Úton hozzá

- Mi? Felicity az unokatesód? - kérdezek vissza megdöbbenve. Vajon mennyi az esélye, hogy egy ismeretlen városban, egy random buszon mellém ülő fiú a pasim - már ha Greget nevezhetem annak - barátnőjének az unokatestvére?!
- Aha, épp hozzá tartok - válaszolja teljesen nyugodtan. - Ha van kedved, beugorhatsz te is.

Őszintén kíváncsi  vagyok, mégis ki ez a Felicity. De csak úgy odamenni hozzá egy ismeretlen emberrel azért mégis fura.

- Szívesen jövök - felelem. Azt hiszem imádom a fura dolgokat.... - De előtte áruld már el, hogy te ki vagy.
A srác elneveti magát. - Bocs, tényleg, rögtön ezzel kellett volna kezdenem. Szóval elölről az egészet - mondja, majd feláll és újból leül. - Szia, te dögös csajszi a buszon, a nevem Jason Hill, mizujs?

Felkacagok. Már régóta nem nevettem tiszta szívből.

- Hogy kiröhögsz? Szóval így állunk? - kérdezi viccelődve.
- Nem, csak... csak ez jó volt - nevetek, majd a kérdéséhez visszatérve hozzáteszem: - Az én nevem Ap... akarom mondani Cassy. És köszi, jól vagyok, most hogy megnevettettél.

Nem tudom, miért mondtam Jasonnek a "rendes" és nem a megszokott nevemet. Talán csak valami újat akarok, magam mögött hagyni April életét, és belecsapni Cassy világába.

- ...de kajak nagyonjó volt - fejezi be a mondatát Jason. Legalább húsz perce beszélgetünk a buszon. - Na de itt szállunk le - mondja, miközben lefékez a busz.

Az utcán egy nagyvároshoz képest meglepően friss a levegő. Egyáltalán nem olyan, mint Utamában vagy Kapholban, ahol attól kellett rettegniük az embereknek, hogy vagy szmogmérgezést kapnak, vagy fényes nappal kirabolja őket egy fegyveres bandita.
Itt mindenki vidámnak tűnik, az előttünk lévő parkban piknikeznek családok, kocognak a fittebbek, vagy kutyát sétáltatnak az idős nénik. Ja, nem, az egy görény...

- Nincs kedved beugrani valahova? - teszi fel a kérdést Jason, majd a tőlünk tíz méterre lévő Starbucks felé biccent. - Isteni a mogyorós forró csokijuk, muszáj megkóstolnod.

Hirtelen majdnem kijelentem, hogy van barátom, aztán leesik: pont azért jöttem el, mert már nincs többé. Greget kitöröltem az életemből, most és mindenkorra. Soha többé nem akarom látni, se hallani róla. És Chrissel ugyanez a helyzet. Mindketten szépen lejáratták magukat, úgyhogy köszönöm, de nem. Nem kérek a King testvérekből.

- De, szívesen - válaszolom mosolyogva, majd elindulunk a bejárat felé.

Fél óra múlva még mindig a kávézóban, de már az üres poharaink fölött üldögélve csevegünk.
- Ez így nem jó - állapítja meg Jason. - Te már az unokatesóm nevét is tudod, én viszont azt se, hogy miért is szöktél el otthonról.
- Elszökni? - kérdezek vissza.
- Hát nem? Sok fiatal csinálja ezt, hogy lelépnek anyuéktól, felszállnak az első buszra ami jön, és elhúznak...
- Forrócsokizni egy helyes fiúval? - vágok közbe viccelődve, mire kacéran elmosolyodik.
- Ekkora szerencséd csak neked van - mondja, majd feláll. - Indulnunk kéne, Felicity már vár.
- Hagy várjon - mormogom, majd összeszedem a kevés cuccomat, és kisétálunk az üzletből.

Mikor odaérünk Felicity házához, leesik az állam. Sértő háznak nevezni ezt a kastélyt. Úgy tűnik, ő és Greg egy "társadalmi rétegből" származnak. Bár Felicitynél a garázs előtt "csak" két sportkocsi áll...

Jason becsönget; mire egy idős hölgy nyit ajtót. Flora. Egy pillanatra megszédülök.
Hogy van az, hogy Gregnek Felicity házvezetőnőjének vagy nemtudommilyének is megvan a száma??

- Jason, drágám, bújj beljebb - köszön nyálasan a néni, vagyis Flora, majd rám pillant. - Ó, helló, még nem ismerjük egymást. A nevem Flora, kerülj beljebb.
- Csókolom. Nagyon szépen köszönöm - lépek be a házba, miközben magamban ordibálok. "Úgy tudtam, hogy Flora az... Fuu, szerencséje Gregnek, hogy nincs itt...."
- Felicity biztos, hogy a nappaliban van - ragadja meg a kezem Jason, majd elkezd maga után húzni. Még mielőtt belépnénk a nappaliba, Felicity jön velünk szemben a folyosón.
- Jason, szia - öleli meg az unokatestvérét. A gyors ölelés után rám pillant - te pedig minden bizonnyal April vagy.
- Honnan tudod a nevem? - nézek rá döbbenten.
- Greg mesélt rólad - mosolyog rám kedvesen.
- Mikor? - kérdezek vissza, talán a kelleténél hűvösebben.
- Úgy két perce? - válaszol, majd a nappaliból előlép egy ismerős alak. Greg.

Negyvenhetedik rész: "Nem maradok tovább"

Reggel a telefonom vad rezgésére ébredek. Felülök, megdörzsölöm a szememet, és elveszem a telóm az éjjeliszekrényről. Megnyitom az üzneteket, és hirtelen az összes álmosság kiszáll belőlem.

Ledöbbenve ülök az ágyon. Chris válaszolt az MMS-emre... vagyis ő azt hitte, hogy Greg MMS-ére. 

Felállok, kikulcsolom az erkélyajtót, bezárom magam mögött és leülök egy heverőre. Előveszem a mobilom, és remegő kézzel elkezdem értelmezni az üzenetet.

 - "Először is Chris jól lehordja Greget. Hülye.. bunkó... buzi... f@szkalap... szinte már nevetséges! Aztán hogy megegyeztek valamiben" - gondolkodok magamban. Olvasom tovább, és majdnem kiejtem a telefont a kezemből. - "Ezek elosztottak engem?! Ki az az F???" - A kezem ökölbe szorul, a hányinger kerülget. 

Greg és Chris végig kamuztak nekem. Még hogy Chris nem adta át az üzenetet! Eleve Greg ment el valami ismeretlen ribivel, akit természetesen elfelejtett említeni nekem. Mindketten becsaptak, és én mindkettőjüknek hittem. Követtem őket vakon, mint valami pincsikutya. Ha Greg, vagy Chris azt hiszi, hogy ezt valaha is megbocsátom nekik, nagyon tévednek! A Céget pedig magasról leszarom, eddig se kerestek, ezután se fognak. Vagy lehet, hogy az is csak egy nagy kitaláció...

Nem maradok tovább. Idegesen berohanok a szobába, a telefont az asztalra teszem, úgy, hogy rögtön észre lehessen venni. Felhúzom a kedvenc szerelésemet és egy kényelmes cipőt, aztán a bejárat felé veszem az irányt. Remélem nem találkozok össze Greggel, amíg ki nem érek a lakásból. 

Sietősen megyek a folyosón. Bepillantok a nappaliba. Greg fekete IPhone-ja a kanapén hever. Odamegyek, felkapom és futok tovább. Ki akarom deríteni, ki is az a rejtélyes F, és ezt valószínűleg a telefonjából tudom legkönnyebben.

Még mielőtt kilépnék a házból, kiveszek a titkos rekeszből egy kis készpénzt. Na jó, az összeset. Hangosan becsapom a bejárati ajtót, majd elkezdek futni. 

Pár percen belül a buszmegállóhoz érkezek. Van itt egy pár ember, ezért nem akarok sokáig maradni, az első buszra felszállok. Leülök az első szabad ülőhelyre, és Greg telefonját kezdem tanulmányozni.

A feloldókód kitalálása körülbelül 35 másodpercembe telik. Már hónapok óta ugyanaz a kódja: 0069....

A háttérképén mi vagyunk, ahogy épp csókolózunk. Chris SMS-e előtt nagyon édesnek gondoltam volna, most csak a hányinger kerülget. Na de foglalkozzunk azzal a csajjal. Muszáj megtudnom, ki az az F!

A kontaktokban 3 F-betűs van: Filipp, Felicity és Flora. Gondolom Filipp fiú, Greg pedig nem buzi, ezért vagy Felicity vagy Flora a befutó. Rámegyek Flora nevére, és egy kép villan fel... egy hetven éves néniről. Azt hiszem, nem ő F. Megnyitom Felicity-t is, és egy szőke hajú lány képe jelenedik meg, amint egy kutyust puszilgat. 

- Szia - köszön rám valaki hangosan, mire összerezzenek. Felpillantok és egy velem körülbelül egykorú, világos hajú fiút látok. - Leülhetek?

- Öhhm.. persze - mondom, és a belső ülésre csúszok. 

- Meddig mész? - kérdezi kedvesen.

- Hogyha én azt tudnám - felelek nevetve, majd a telefonomon lévő, illetve Greg telefonján lévő képre pillantok pillantok. Ő is odanéz, majd megkérdezi:

- Ismered?

- Kit? - úgy teszek, mintha nem tudnám miről beszél. Nem akartam volna, hogy meglássa a képet.

- Felicity-t - válaszol, miközben felhúzza a szemöldökét. Úgy érzem, nem megy nekem a színészkedés...

- Miért, te talán igen? - vágok vissza, majd lezárom a telefont.

- Az unokatesóm - válaszolja kacér vigyorral.

Negyvenhatodik rész: "Hazug áruló"

Sziasztok! 

Először is egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, a késés miatt. Kicsit zsúfolt volt a hét eleje, és nem tudtam beleiktatni egy gyors írást. De most itt a rész, szóval semmi ok a pánikra. 

Másodszor pedig a szavazás eredményét szeretném veletek megosztani. Ez első helyen holtverseny alakult ki, mégpedig az "érzelmes" és az "akció" témában. Mindkettő 52-52%-ot kapott tőletek. Csak egy kicsivel lemaradva, 47%-kal második lett az "izgalmas rész". 

Megpróbálok erre törekedni, a részek írásánál. És megindítom az új szavazást, ami az egyik legkényelmetlenebb témát fogja érinteni. Kíváncsian várom az eredményeket.

De ennyi szövegelés elég is, jó olvasást!

- Mi a szar? - kérdezem döbbenten, a saját arcképemre bámulva. - Ja, hogy én meghaltam?

- Üdv a halottak között - hallok egy ismerős hangot mögülem. Hátrafordulok, és az alul öltözött Greggel találom szemben magam. Egy melegítőn kívül nincs rajta...semmi.

- Mi a..? - mondom halkan, bár magam sem tudom, hogy Greg hasizmára vagy a saját halálhíremre utaltam-e. 

- Nem is örülsz, hogy látsz? - kérdezi mosolyogva, mire felállok, és odafutok hozzá. Megtorpanok előtte, és egy hatalmas pofont adok neki. 

- Aaau, ezt miért kaptam? - tapogatja meg az arca bal oldalát. Válasz helyett viszont csak szorosan megölelem. - Öhhm, oké, ez már jobban tetszik - feleli perverzen.

- Oké, most kezdheted - jelentem ki, és leülök a kanapé háttámlájára. 

- Mégis mit?

- A magyarázkodást. Miért "haltál meg", én miért "haltam meg", hol vagyunk és miért? - fejtem ki bővebben. Greg mély levegőt vesz, és belekezd:

- Szóval, most a trannonburgi nyaralómban vagyunk. Főleg biztonsági okokból. Senki sem tudja, hogy ez egyáltalán létezik. Még Chris se - fejezi be a mondatát, majd elhallgat. Nem szólok semmit, csak kíváncsian nézem. - Oké, akkor folytatom - adja meg magát. - Egyáltalán nem állt szándékunkban becsapni téged, de muszáj volt úgymond "meghalnom". Egy ideje nagyon a sarkunkban van A Cég, lásd Devid és csapata, de nem az volt az egyetlen támadás. Mivel én vagyok a célpont, úgy döntöttünk, hogy ha "meghalok", talán békén hagynak minket. Reggel sietnem kellett, ezért nem vártam meg, hogy felébredj, de megmondtam Chrisnek, hogy mit üzenek, gondolom átadta. 

- Tessék? - kérdezek vissza. Greg üzent nekem, Chris pedig direkt eltitkolta előlem. Sőt, ehelyett azt mondta, hogy elhunyt. Hirtelen féktelen dühöt érzek. Szerencse, hogy Chris nincs a közelben, különben...

- Nem adta át?? Megüzentem, hogy majd jelentkezem, csak játszd el a gyászoló barátnő szerepét. Nem mondta? - kérdezi zavarodottan. 

- Nem.

- Basszus - fordul meg, és egy óriásit üt a falba. - Most már minden világos. Ugye összejöttél Chrissel? -  Nem válaszolok, csak a földet bámulom. - Szóval igen. És szerinted ez megtörtént volna, ha tudod, hogy visszatérek? 

Gregre nézek. A szemében ugyanaz a düh csillog, mint amit én érzek. Chris mindkettőnket átvert.

- Tudja, hogy hol vagyunk? - kérdezem, miközben a kezem ökölbe szorul. 

- Nem. Elintéztem, hogy benne legyen a halálhíred fő műsoridőben, hogy A Cég rólad is leszálljon. Ja, de küldtem Chrisnek egy SMS-t, hogy elvittelek, de nem hiszem, hogy említettem, hogy hova. 

- Soha többé nem akarom meglátni - jelentem ki. - Hazug áruló.  

- Akkor nem érzel iránta semmit? - teszi fel a kérdést Greg, majd egyet előrelép.

- Ha a harag semminek számít, akkor nem - nevetek szarkazmussal.

- Jó, mert már pár hónapja megakarom ezt tenni - válaszol, majd megragadja a derekam, a falhoz nyom, és lesmárol...

A verandán ülök, és az új telefonomon lévő képet bámulom. Úgy félórája csináltuk, mikor Greg vitorlásán csókolóztunk. 

Az ujjam a küldés gomb fölött van. Ha elküldöm a képet, hadat üzenek Chrisnek. Megérdemli, azok után, amiket tett. Egy kicsit habozok, majd megnyomom. "Az MMS elküldése sikeres. Neki: Chris"