Nem tudom, merre felé tartok. Csak egyet tudok: el kell tűnnöm innen, de nagyon messzire. Nem hiszem, hogy Greg utánam jönne, hogy bosszút álljon, viszont A Cég nem fog nyugodni addig, amíg halott nem vagyok. Legalábbis amíg azt nem hiszik, hogy meghaltam.
Az ujjaim már zsibbadnak a kapaszkodástól. Nem sokáig maradhatok itt, a kocsi tetején, de még nem tudom, hogy hogyan jöjjek le. Hirtelen egy hangos dudaszó zökkent ki a gondolataimból. Ijedtemben a jobb kezemmel elengedem az autót és majdnem leesek. Épp időben nyerem vissza az egyensúlyomat.
Oldalra pillantok. Egy kék Opel megy mellettünk, benne egy vörös hajú nő ül. Fenyegetően lóbálja a kezét; biztos azt gondolja, hogy egy lázadó tinilány vagyok, aki most akarja bebizonyítani a világnak, hogy nem fél senkitől. De aztán figyelmeztetően előre felé mutogat, majd gázt ad és elhajt. Előre pillantok: egy alagút közeleg.
Gyorsan tennem kell valamit. Semmiképp nem maradhatok ebben a testhelyzetben, ha nem akarom, hogy levigye a fejemet. Lassan elengedem a kocsit a bal kezemmel, de ekkor a jobb oldalra dőlök. Érzem, hogy le fogok esni, ha nem vagyok elég gyors. Megkapaszkodok a ponyvában, de az csúszós.
Ekkor elmosódnak a fények és a fájdalom belenyilall a hátamba. Forog velem a világ, a kezem vérzik: leestem. Hirtelen valami dudál és csikorogva megpróbál megállni. Gondolkodás nélkül felpattanok, de a combomban még mindig ott a golyó, így majdnem visszaesek. Látom a fénycsóvát felém közeledni. Arrébb vetem magam és ismét a kemény betonra esek.
Az autó fülsüketítően csikorogva megáll és kinyílik az ajtó. Egy nagydarab, látszólag nem épp vidám ember száll ki belőle és felém tart.
- MAGA MÉGIS MI A JÓ ÉLETET KÉPZEL??! - üvölti pár méter távolságról. Megfordulok és a szalagkorlát felé vonszolom magam. Hallom az ember trappolását mögülem, így egy kicsit sietősebbre fogom magam. Végre elérek a szalagkorláthoz és lenézek. Igen, le, mivel egy hegybe van építve az autópálya. A hegyoldal sziklás és tele van szúrós bokrokkal. De még ez is jobb választásnak tűnik, mint az, hogy ez az idegbeteg megöljön. Vagy esetleg kihívja a rendőrséget.
Átvetem magam a korláton és elkezdek legurulni. Minden másodperc kínzó fájdalom, nem elég, hogy combon lőttek, vérzik a karom és valószínűleg megrepedt két bordám, most még szerzek hozzá pár zúzódást és csonttörést is. Minden porcikámat átjárja a fájdalom. Lehet, hogy inkább a halált kellett volna választanom.
Úgy öt percen keresztül gurulhattam lefelé. Egy örökkévalóságnak tűnt, de végre leértem. Kinyitom a szemem, de azonnal visszacsukom. Valami belefolyik és csíp. Lassan felemelem a kezemet és a szememhez nyúlok. Letörlök valami meleg és folyós anyagot az arcomról. Újból kinyitom a szemem és meglátom a kezemet. Egy tüske áll ki belőle, kék-zöld foltos és sáros. A tenyeremen pedig valami vöröses folyadék van. Vér. A saját véremet töröltem le az arcomról. Valószínűleg betörött a fejem.
Összekuporodok. Szeretnék minél kisebb lenni ebben a hatalmas, de szörnyű világban. A lényem egy része a túlélésről álmodozik, a másik a halálról.
Nincs erőm felkelni, így fekve maradok. Időközben beesteledett. Aludni akarok. Nagyon hideg van, de most ez a legkisebb gondom. Lehet, hogy jobban járnék, ha most halálra fagynék. Behunyom a szemem és álomba merülök. Lehet, hogy az utolsó álmomba.
Valamire felébredek. A szememet nem tudom kinyitni, mozdulni se bírok. Nem érzek semmit se. Valaki ekkor alám nyúl és felemel. Lehet, hogy csak egy álom az egész. Vagy már rég meghaltam...
