2014. június 24., kedd

Ötvennyolcadik rész: Ismét új?

- Bran, hogy a halálba jöttél be? - kérdezem. Felugrom az ágyon, nehogy le merjen fogni.
- Figyelj, muszáj lesz egyszer meghallgatnod, amit mondani akarunk neked - jelenti ki most már komoly hangon. - Fura helyzetbe csöppentél bele, jobb ha tudod, mi várhat ránk.
- Ránk? - röhögök a képébe. - Viccnek is rossz.
- Akkor is meg kell hallgatnod - hallom Aaron hangját mögülem. 
- Na jó, abbahagyhatnátok az ablakon át beszökdösést - fordulok meg. Ekkor eszembe jutott valami. - Ha meghallgatom az unalmas izét, amit mondani akartok, akkor békén hagytok végre??
- Legyen - mormogja Aaron, majd segít kiugrani az ablakon.

***
- Egyetlen kérdésem van - mondom, mikor Aaron befejezte a rizsálást. - Akkor én nem fogok ilyen izévé változni, mint ti?
- Nem, átváltozni nem fogsz.
- Kösz, csak ennyit akartam - búcsuzok el gyorsan. Már indulnék is, mikor Aaron utánam kiállt:
- Legyél a városban, szükségünk lehet még rád!

 Vad sprintbe kezdek, de már pár perc múlva megtorpanok. Lerogyok a földre. 

 Elegem van az életemből. Kiderült, hogy akiknél évekig éltem és dolgoztam - A Cég - egy csapat áruló, majdnem megöltek. Az a kevés ember, akit szerettem - mivel csaladom nincs -, az vagy valószínűleg halott, vagy egy másik csajjal smárol (jobb esetben csak smárol, bár Christ imserve nem valószínű)...
 Most meg azt próbálják bemagyarázni nekem, hogy valami fura lény, akire azt mondják A Romboló, megkarmolt, ami miatt félig olyan lettem, mint ők. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a természetfelettiben, de én tuti nem vagyok valami szörny. 
 (Aaron elmondta, amit ő gondol: A Romboló karmolása által csak pár dologban fogok hasonlítani a lényekre. Mint például kicsit gyorsabb és erősebb leszek az átlag embereknél, meg elvileg felismerem a természetfelettit. Ja persze...)
 És azt az embert, aki most épp számítana rám, cserben fogom hagyni. Nem mehetek suliba. Nincs is kedvem, és amúgy se tanulnék. Sose tanultam igazából, nem most fogom elkezdeni. Az iránta érzett szeretetem se volt igazán valós, inkább Greg elvesztését próbáltam ezzel elfelejteni. 

Most, hogy rájöttem, hogy az életemnek itt semmi értelme, ideje azt tennem, mint amit már sokszor megtettem: továbbálni. Új életet kezdeni.

Nem lesz nehéz, màr vagy tizenötször végigvittem a folyamatot. Csak egy valami hiányzik, vagy inkább valaki, aki segítene ebben. 

Felállok és irányt változtatok. Jason háza felé kezdek futni. Az ereszcsatornán felkapaszkodva óvatosan bemászok az ablakon, és felkapom az éjjeliszekrényen maradt telefonomat. Ekkor lépteket hallok, majd kicsapódik az ajtó:
- Cassy, bazdmeg, hol voltál? Aggódtam érted!
 Mély levegőt veszek. Most kell jól színészkednem, hogy Jason könnyen elengedjen.
 - Hát rosszul tetted - mondom unottan, majd a telefonszámok között kezdek kutakodni.
- Tessék?!
- Azt hitted, jelent valamit ez a kapcsolat?  - nevetek fel, majd leülök az ablakpárkányra. - Viszlát, Jason! - köszönök el, majd elengedem magam, és talpra érkezem a pázsiton.

A zsebembe nyúlok a mobilért, majd tárcsázok.
- Igen? - szól bele egy álmos hang.
- Wendy? Beszélhetnénk?
- APRIIIL - sikít fel örömében. - Istenem, annyira aggódtam érted. Rég nem beszéltünk.
- Tudom. Hol vagy most? - kérdezem tőle, a buszmegálló felé tartva. Félek, már nem errefelé lakik.
- Yerkben lakom. Tudod, hol van?
- Nem, de a sofőr biztos - nézek a közeledő busz felé, majd leteszem a telefont.

***
- Nem akarok zavarni - ölelem meg Wendyt, de ő nem hagy nyugodni. 
- Muszáj maradnod! Hova mehetnél?
- Keresek valami állást, aztán keresek valami albérletet - vetem fel. Hirtelen megszólal a csengő. 
- Hazaért - ugrál oda Wendy az ajtóhoz, és kitárja. Én még nem is látom, ki az, Wendy már a nyakába ugrik. - Hagy mutassam be Felixet.
 Wendy mellett álló férfira nézek. Huszonpár éves lehet, izmos karját tetoválások borítják. - Helló.
- Szia - köszönök vissza neki. - Én megyek is, Wendy nem kísérnél ki?

Miközben lefelé baktattunk a lépcsőházban, Wendy felé fordulok:
- Mi lett vele?
- Miről beszélsz? - kérdezi idegesen nevetgélve.
- A gyerekről. 
 Wendy látszólag megnyugodva válaszol: - Jaj, semmi, csak vaklárma volt.

***
Az utcán sétálgatva nézem a neonfényeket. Yerk elég nagy város. Csak akad errefelé valami munka.
- Szia kislány - vigyorog rám egy férfi, majd elindul felém.
- Ne jöjjön közelebb - figyelmeztetem teljes nyugalommal, hiszen tudom, úgyse tud ártani nekem.
- Nem fog bántani - mondja a kidobó egy közeli bárból. Oda pillantok, majd meglátom a hírdetést: "Szabad állás". Észreveszi, hogy a plakátot nézem, majd elmosolyodik: - Neked való munka, gyere!
 Odamegyek hozzá, erre a fejemre húz egy zsákot és beráncigál valahova.


2014. június 19., csütörtök

Ötvenhetedik rész: Sokk

- Na jó ti mi a szart adtatok be nekem? - fakadok ki. 
- Figyi, ez most halál komoly - néz a szemembe Aaron. - Még nem tudjuk, mennyire leszel olyan, mint mi, de mivel a Romboló miatt kerültél bele, még fontos lehetsz a számunkra.
- Na jó, időpocsékolás volt ide jönnöm, sziasztok - köszönök el, és elindulok a folyó irányába. Még mielőtt három lépést tennék, furcsa hangot hallok felülről, majd  Bran esik le elém. Illetve ugrik. Átugrott engem.
- Mi a sza.. - kezdeném a káromkodást, de közbevág.
- Nem mehetsz el! Higgy nekünk!
- Mert ha nem? - kérdezek vissza flegmán, mire negragadja a csuklómat. Felvonom a szemöldökömet. Szerencsére nem tudják, hol dolgoztam eddig, így ennyi előnyöm lesz. És a meglepés nagy előny. 

Megfogom a csuklómat markoló kezét, és rántok egyet rajta, amitől majdnem elesik. Reflexből hasba térdelem, majd egy jól célzott ütéssel a fejére, ártalmatlanítom. Aaronra pillantok, aki tátott szájjal bámulja a kiütött haverját. Még mielőtt bàrmit csinálhatna, elsprintelek.

Feltűnően hamar érek oda Felicity házához. Vagy csak túlságosan el voltam foglalva az aggódással, hogy a drogosok utánam jönnek.  

Az ajtót, mint mindig, nyitva találom, így nyugodtan besétálok. Semmi hangot nem hallok, biztos máshol van forgatás. 

Megtorpanok. Jobbra tőlem kell lennie egy tükörnek. Lassan odafordulok, és belenézek. Egy sápadt, kócos lány néz vissza.

- Ezazz - suttogom halkan. Úgy tűnik, hamarosan kiürül a szer a szervezetemből.

Valami neszt hallok a nappaliból. Lerúgom a dorkómat, hogy halkabban járhassak. Odasettenkedek az ajtóhoz, és belesek a szobába.

A torkomban gombóc keletkezik. Nyelni sem tudok. Felicity, mint általában, úgy fest mint egy filmsztár. Chris pedig... hát ő csak Chris póló nélkül. Ezzel nem lenne semmi gondom, na de... mi a halálért smárolnak?

Lehet, hogy már nincs semmi köztem és Chris között, de még korai mással látnom. Nagyon korai.

Hátralépek és egy óriásit reccsen a parketta. Felicity ijedten húzódik hátra Christől.
- April? - lepődik meg Chris. - Te.. te mit keresel itt?
- Hát nem azt, amit találtam - teszek egyértelmű utalást a helyzetre, aztán felszaladok az emeletre.

A vendégszobába zárkózva, az ágyon fekve kopogást hallok.
- April, na beszéljük meg, eressz be - kiabál Felicity kintről. Csak fordulok egyet, nem válaszolok. 

Valami megmozdul a lábamnál. Odakapom a fejem, és Brannel nézek össze. Az ágyon guggol.

- April, kedvesem, miért nem nyitsz ajtót? - kérdezi gonosz vigyorral.

2014. június 18., szerda

CSAK ÚGY + Ask.fm

Sziasztok!

Ez most ahogy láthatjátok nem új rész, de ígérem, legkésőbb holnap lesz új <3

Tegnap elhatároztam magam, és csináltam egy ask-ot, mint a blogger. 
Szóval ha bármit szeretnétek kérdezni az oldallal, a sztorival kapcsolatban, ott megtehetitek.:)
Sőt a magánkérdéseket is várom, szívesen megismerném az olvasóimat <3

Szóval írjatok nyugodtan: http://ask.fm/enyemleszelegyszer 

Ha még nincs felhasználótok,  nagyon egyszerű csinálni, én körülbelül egy perc alatt regisztráltam. 

Éés ma este, vagy ha nem lesz időm holnap, jön az új rész :*

Szép nyarat! Azért olvasgassatok néha :D



2014. június 13., péntek

Ötvenhatodik rész: A kiválasztott?

Szerencsére még emlékszem, hol van a ház, amelynél Aaronnal meg a többiekkel találkoztam. Amilyen gyorsan csak tudok, elkezdek futni a megfelelő irányba.

Hamarosan a dzsip nyomaira bukkanok, így azokat követem. Negyed órán belül az épülethez érek, a kocsi most is az ajtó előtt áll.

Odamegyek és bekopogok. Semmi válasz. Hangosabban kopogok, már fájnak az ujjperceim, de semmi, így fogom magam és benyitok.

Lépek egyet, de a talaj helyett csak egy óriási lyukat találok a lábammal. Zuhanni kezdek, majd hatalmas puffanással érek földet.

- Nicsak, kit látok - szólal meg a bordó hajú, mikor meglát. Közelebb jön, megragadja a pólóm nyakát és felemel. Mélyen a szemembe néz. - Mit csinálsz te itt? Tudod, milyen veszélybe sodorsz minket, ha valaki ránk talál?
- Én csak Aaronnal akarok beszélni - felelem fuldokolva. Nagyon erős a szorítása.
- AARON! - üvölti el magát. - GYERE IDE EGY PILLRE!

Elenged, én pedig ismét a földre esek. Minden porcikám sajog...

- Mi az, Gina? - lép be Aaron. Megpillant és elkerekedik a szeme. - Ő meg mit csinál itt?
- Leesett - válaszol, mire Aaron arcán szörnyülködő kifejezés suhan át.
- De hát.. - kezd bele, mire Gina közbevág:
- Tudom. Veled akar beszélni.
- Gyere velem - utasít Aaron, és kiráncigál a helyiségből.

A fürdőbe megyünk.
- Mit tapasztaltál? - kérdezi, még mielőtt bármit mondhatnék.
- Honnan tudod, hogy van valami?
- Figyu, 20 métert zuhantál az előbb, és nem lett semmi bajod. Szóval?

Teljesen leblokkolok. Húsz méter? Lehetetlen. Ha húsz mé...
- Héé, mondj már valamit! - zavarja meg a gondolataimat Aaron.
- Jó, akkor hangokat hallok és nincs tükörképem.
- Ismerős kezdet - mondja sejtelmesen.
- Hogy érted ezt?
- Úgy, hogy velem is így kezdődött.
- Mi kezdődött? - értetlenkedek.
- Megmutassam? - kérdezi félmosollyal, mire bólintok. Felkap a hátára, és kirohan a szobából.

Oda tartunk, ahova az előbb leestem. Aaron nem lassít, a gyorsaságtól szinte elfolyva látom a külvilágot.
- Kapaszkodj - kiáltja nekem, majd felugrik. A fal egy kiálló részében megkapaszkodik, majd ugrik tovább. Kábé hat ugrással felérünk.
- Te jó isten - mondom, mikor letesz. Hogy ugorhat majdnem négy métert helyből?
- Ez még csak a kezdet - fordul felém.

Az arca egyik felét fekete, pikkely szerű anyag borítja, szeme sárgán izzik, keze szintén fekete, ujjai végén hosszú karmok. Majdnem hátraesek, mikor meglátom.
- Nyugi van, nem bántalak - mondja, majd mély levegőt vesz, és minden nem hétköznapi dolga másodpercek alatt felszívódik.


- Velem is ez lesz? - kérdezem félve. Nem akarok szörnnyé válni!
- Nem biztos, de megeshet. A tünetek alapján valószínű.
- Valahogy meg lehet állítani, hogy átváltozzak?
- Nem! - jelenti ki valaki mögülem. Megfordulok, és a múltkori néger sráccal nézek össze. Azt hiszem, Brannek hívták.
- Mer'? - kérdezi Aaron.
- "A Romboló" támadta meg. Ez azt jelenti...
- Hogy ő a kiválasztott - fejezi be a mondatot Aaron.

2014. június 5., csütörtök

Ötvenötödik rész: Csak beképzelem

Sziasztok! Mivel megkezdődött a nyár, nincs igazán időm hosszú részeket írni, ezért próbálok inkább több rövid részt írni. Itt is az első, jó olvasást!:*

Addig hátrálok, míg tudok. A hátam a hideg falhoz nyomódik. Még mindig a nem létező tükörképemet nézem.

 Valami nagyon nem normális történhetett kinn. Bármi is az, nagyon gyorsan véget kell vetnem neki. Vagy bedrogoztak vagy valami mást adtak be, nem tudom, de remélem nem tart sokáig a hatàsa.

- Minden rendben? - hallom Jason hangját a folyosóról. 
- Persze, jövök már - felelem, majd vetek egy utolsó pillantást a tükörre, és kilépek az ajtón.

Jason már pizsamában áll az ajtó előtt, tekintete aggodalommal teli.

- Gyere, ideje aludni - indul el a lépcsőn felfelé.

Szó nélkül követem, majd bedőlök mellé az ágyba és álomba merülök.

Az éjszaka közepén hirtelen felriadok. Rápillantok az órára: 04:26. Kábé három órát aludhattam, mégse vagyok fáradt. Jason zavartalanul alszik tovább mellettem, nem tudom, akkor én mégis mire ébredhettem.

Óvatosan felkelek, és lemegyek a konyhába. Kinyitom a hűtőt, és ezzel a lendülettel kiesik belőle egy borosüveg. Megszédülök, hallom, amint az üveg hatalmas csattanással földet ér, érzem a folyó bor illatát. Ekkor visszanyerem az egyensúlyomat, és elkapom az üveget.

Lerogyok a padlóra. Az érintetlen üveg a kezemben van, nem törött össze, csak képzeltem az egészet.

Meghallom Jason lépteit a lépcsőn. Gyorsan felállok és visszarakom a bort.

- Hát te meg mit csinálsz? - köszönt Jason álmosan.
- Én csak... öö... nem tudtam aludni - felelem zavarodottan. Igazából jó kérdés, hogy mit is csinálok.
- Nem baj, úgy is beszélni szerettem volna veled valamiről - kezd bele. - Szóval a városban van ez a fősuli szerűség, ahova én is járok. Csak napi 6 óra, és nem 8 mint a többi; különböző szakokra járhatsz, és nincs tandíj, ha felvesznek.
- April Whole közismertebb bűnözőt tuti nem fogják felvenni - jelentem ki.
- De Cassy-t simán, főleg, ha az egyik legjobb tanuló ajánlja be - kacsint rám.

.:.

Úgy délután három körül járhat az idő, épp Jasontől indulok haza. Illetve Felicity-hez, most az a "haza".  

Úgy döntök, nem busszal megyek, hanem gyalog. Eldöntöttem már, hogy nem érdekel mi történt az éjszaka, akkor is a legrövidebb utat fogom választani. Ami az erdő mellett vezet.

Most nem olyan félelmetes, mint az este, bár barátságosnak nem mondható. Furcsa susogást hallok a fák mögül. Biztos a szél sűvít. Vagy csak beképzelem.

- Jól - hallom valahonnan. Megfordulok, de senki sincs mögöttem. - Jól gondold meg, hova jelentkezel - hörgi valami a fák közül.

Kiráz a hideg. Valami nagyon félelmetesbe csöppentem bele. Tennem kell ellene valamit, nem fogok tudni így élni. Balra fordulok, és elkezdek sprintelni.