Negyvenötödik rész: Elhunytam...

- Greg, te vagy az? - kérdezem idegesen a telefonba. A szívem majd' kiugrik a helyéről. Nem lehet igaz, hogy még él!
- April, meg kell ígérned, hogy úgy teszel, mintha nem tudnál rólam - mondja sietősen.
- Mi? De miért? - kérdezem zavarodottan.
- Itt nem mondhatom el. Most pedig menj vissza a temetésemre, ha megkérhetlek - feleli humorosan, majd elköszön: - Szia, April.
- Greg, várj! - ordítom a telefonba. Nem hagyhat csak úgy itt!
- Igen? - kérdez vissza halkan.
- Látlak még valaha? - teszem fel a kérdést a könnyeimmel küszködve.
- Nem tudom. Most pedig menj - majd lerakja a telefont.

A  ceremónia nagyon szép volt. Legalábbis amennyit láttam belőle. Mihelyst véget ért, kirobogtam a templomból, nehogy valakivel összefussak. Christ nem láttam azóta, a telefonomat meg a Greggel folytatott beszélgetésem után kikapcsoltam, szóval hívni se tudott.

A programterv szerint most mindenki a Greeywood temetőbe megy, ahol eltemetik Greget. Illetve az üres koporsóját. Nem lenne elég lelki erőm ott lenni, de a jachtra se szeretnék visszatérni, így más merre visz az utam.

Max 2 kilométerre lehet innen Greg háza. Rég nem jártam ott, és máshova meg nagyon nem mehetek, ezért úgy döntök, a temetés ideje alatt ott fogok tartózkodni.

Húsz perc alatt megteszem az utat az óriási házhoz.
- Semmit nem változott - tűnődök el hangosan, de a gondolataimat félbeszakítja egy autó motorjának zaja. Megfordulok, és egy ismerős fehér Ferrarit pillantok meg.

- Cassy, mégis mi a halálért jöttél el? - száll ki az autóból mérgesen Chris.
- Chris, én csak... szóval... nem tudtam ott maradni. Nekem ez nem megy - mondom halkan, majd elfordulok.
- Tudod, hogy Gregnek mennyit jelentene, ha ott lennél - feleli, majd hallom, hogy elindul felém.
"Hogyne tudnám, most telefonáltam vele" - gúnyolódik magamban.
- Szeretnél bemenni? - csörgeti meg a kulcscsomóját. Bólintok, mire kikeres egy fényes kulcsot, és kinyitja az ajtót. - Csak utánad.

A ház tényleg semmit se változott, minden pontosan ugyanúgy van, mint mikor utoljára jártam itt.
Ledobom magam a kanapéra. Chris mellém ül, majd átkarol. Elhúzódok tőle.
- Cassy, mi van veled? - kérdezi aggódva. - Minden rendben?
- Nem, nincs minden rendben - állok fel. - És nem vagyok Cassy, a nevem April. Ne hidd azt, hogy attól, hogy az "igazi" nevemen hívsz, bármivel is különlegesebb lennél a bárkinél!- vágom a fejéhez, majd kirohanok a szobából.

Lerántom a lábamról a tűsarkút, majd mezítláb futok tovább. Nem értem, miért akadtam ki ennyire. Főleg, hogy egyáltalán nem a nevemmel van baj...

Befordulok a konyhába, és kiugrok a nyitott ablakon át a kertbe. Az erdő felé veszem az irányt, ahová egyszer azt a srácot temettem. Már a nevére sem emlékszem...

Egyszer csak összecsuklik a lábam, és a földre rogyok. A kezembe temetem az arcom és elsírom magam. Elfekszek a hideg földön, és sírok tovább, míg nem minden összemosódik...

Hirtelen felriadok. Elaludtam. Körbenézek. Már egyáltalán nem ott vagyok, ahol elaludtam. Egy bőrkanapén fekszek, egy ismeretlen szobában. A falon lévő plazmaTV-ben épp a hírek mennek.

Hirtelen a nevemet hallom, de nem élőben, hanem a TV-ből. Odakapom a fejemet.

"A tizenhét éves April Whole-t ma Gregory King temetése után holtan találták az utamai erdőben. A kórboncnok szerint gyilkosság nem történt. Aktuális barátja, Christopher King, akinek az öccsét ma temették, és aki a holttestre rábukkant, nem nyilatkozott."

Negyvennegyedik rész: Ugrás az időben

Sziasztok! Gondoltam megleplek titeket egy reggeli résszel! :* 

Jó olvasást és szép napot!

Ma van a nap. Sose gondoltam, hogy valaha is erre a napra kell majd készüljek. Már két hónap telt el azóta a szörnyű pillanat óta, hogy megtudtam...

Egy térd fölé érő, fekete ruha van rajtam. Utálom az ilyen dolgokat, de egy temetésre muszáj felvennem. Főleg az Ő temetésére.

- Készen állsz? - lép be Chris a szobába. Rám mosolyog a tükörben, de látom, hogy a mosolya nem jókedvről árulkodik. Ő is gyászol.
- Erre nem lehet készen állni - válaszolom, majd szembefordulok vele. Egy papírdobozt tart a kezében, rajta valami csilivili márkajelzés. - Mit rejtegetsz? - kérdezem tőle, mire átnyújtja a dobozt.

Egy fekete magassarkú van benne, nagyon szépen kidolgozott bőrből. Látszik, hogy egy vagyonba kerülhetett.
- Felejtsd el - mondom, majd ledobom az ágyra. - Én mezítláb megyek.
- Na, Cassy, kérlek - könyörög Chris. Még mindig nem szoktam meg, hogy Cassynek szólítsanak. Már lassan egy éven át April voltam, ezt a hirtelen váltást nehéz megemészteni.

Megadóan az ágyhoz sétálok, és kiveszem a dobozból a lábbelit. Sóhajtok egyet, majd felhúzom. Régen sokat voltam magassarkúban, hozzátartozott az imidzsemhez. Nem szerettem a suli hercegnőjét játszani, de A Cég ezt a szerepet szánta nekem.

- Hé, fél órán belül kezdődik a ceremónia, addigra oda is kell érni - áll meg Wendy az ajtóban. Már elég nagy a pocija, és el kell ismerni, nagyon jól áll neki a várandósság.
- Jól van, megyünk már - fogja meg a kezem Chris, majd elindulunk kifelé a szobából.

Utama főutcáján sétálunk a tömegben. Igen, ott, ahova régen suliba jártunk, és ahol lakok. Mármint csak laktam, valószínűleg A Cég megszüntette a lakásomat.

Próbálok észrevétlen maradni, nehogy egy régi osztálytársam észrevegyen. Wendy ragaszkodott hozzá, hogy itt legyen a temetés, mivel itt laktak eddig is.

- Elmondtad már neki? - súgom Wendy fülébe, miközben az előttünk haladó Tom felé biccentek.
- Nem, de lehet, hogy nem is fogom - válaszol Wendy. - Sokkal jobban fogja szeretni a gyereket, ha azt hiszi, hogy az övé, és nem valami random osztálytársamtól van, akivel még nem is volt jóban.
- Hazudni akarsz? - döbbenek meg.
- Mindenkinek jobb lesz így, hidd el - súgja, majd belépünk a templomba.

- Jól látsz innen? - kérdezi Chris. Egy kicsit sajnálom, hogy nem ülhetünk a családja mellett a legelső sorban, de nem akartam feltűnő lenni. Főleg, hogy nem is vagyok családtag.
- Persze, tökéletes itt - mondom, majd végigpillantok a tömegen. Innen, a leghátsó sorból nagyon jól láthatok mindenkit. - Köszönöm, hogy itt maradtál velem.
- Ez természetes - mosolyog rám, majd megcsókol. - Tudod, hogy szeretlek.

- Azért gyűltünk ma itt össze - kezdi a pap a megszokott búcsúbeszédet. - Hogy megemlékezzünk egy nagyon fontos emberről, Gregory Kingről. Gondolom, mindenki egyetért azzal, hogy Greg egy nagyon kedves és különleges ember volt. Nem volt hibátlan, senki se az, de ő a hibái ellenére is képes volt bearanyozni sokak napját. Ő volt az, aki mindig... - Nem bírom tovább, felállok, és kimenekülök a templomból. Kint balra fordulok, és a plébánia melletti elzárt kertben leroskadok egy padra, majd sírva fakadok.

Az emlékek csak úgy áramlanak. Azon a reggelen, miután Chris elmondta, hogy Greg nem élte túl azt az estét, bezárkóztam a mosószobába, és napokig, talán hetekig ki sem jöttem. Azt terveztem, hogy előbb-utóbb úgyis éhen halok, hacsak addig bele nem halok a sírásba. Chris mentett meg a gyászhaláltól, bár ehhez be kellett törnie az ajtót.

Nem sokkal ezután bekövetkezett, ami ténylegesen megmentett a depressziótól. Összejöttem Chrissel, aki figyelmét száz százalékosan nekem szentelte. Mostanra jött volna el az az idő, hogy elengedem Greget, és boldogan élném az életemet. De nem, újból át kell élnem a gyászt, mivel itt a temetés.

- Cassy! Cassy, hol vagy? - hallom Chris kiáltozását a templom bejáratától. Nem válaszolok, most magányra van szükségem. Látom, hogy Chris elindul az ellenkező irányba. Huhh!

Hirtelen elkezd rezegni a táskám. Valaki hív. Biztosan Chris lesz az. Kiveszem a mobilomat, és egy ismeretlen számra meredek. Mégse ő az. Épp tenném vissza az IPhone-t a táskámba, de a kíváncsiságom győz.

- Halló - szólok bele a telefonba.
- April, azért a ceremóniámra igazán bemehetnél - mondja egy ismerős hang.
- Mi? - kérdezek vissza ledöbbenten. - Greg?

Negyvenharmadik rész: "Nem halhatsz meg!"

Mindenkinek kellemes húsvétot! Tojjon sokat a nyuszi :) 

Pihenjetek eleget és jó olvasást! <3

Nee! Valaki csúnyán megsérült. Istenem, add, hogy ne Wendy vére legyen! Csak az övé ne, nem sebesülhet meg a babával!

Mély levegőt veszek, és lenyomom a kilincset. Hagyom, hogy az ajtó kinyíljon. Bepillantok a folyosóra, meggyőződök róla, hogy nem vár rám egy idegbeteg gyilkos se, majd belépek. 

Nagyon gyenge a világítás, de nem kapcsolhatom fel a lámpát, nehogy észrevegyen. Bárki is van itt.

A padlón egy hosszú vérfolt van, a nappali irányába vezet. Megragadok egy nehéz tárgyat a mellettem lévő szekrényről, és elindulok. Sikerül belelépnem a vérbe, és elcsúszok. Épphogy csak meg tudok kapaszkodni a falba, hogy ne essek el. Gyorsan leveszem az új (most már véres) cipőmet és a zoknijaimat, hogy biztosabban és halkabban haladhassak. 

Odaérek a nyitott ajtóhoz. Habozás nélkül belépek rajta, és vérfagyasztó látvány tárul elém:

A parketta csupa vér, a függöny le van szakadva, összetört üvegasztal, szanaszét heverő tárgyak. Egy ismeretlen férfi holtteste van a polcon. Egy alak fekszik a vérrel átitatott kanapén, és nehezen lélegzik.

Leejtem a kezemben lévő serleget, ami hangos koppanással ér földet. Nem lesz már szükségem rá, mindenki vagy halott vagy súlyos sérült. Átvágok a helyiségen, és lerántom a leszakadt függönyt a szófán haldokló emberről. Hirtelen minden levegő kifut a tüdőmből, és majdnem összecsuklik a lábam. Greg az.

- Úristen, basszus, Greg, mi történt veled??! - kérdezem tőle idegesen, miközben a kezembe veszem a kezét. Nagyon hideg, alig van benne élet.

- April... - nyöszörgi Greg, majd fuldokolni kezd. Lassan felültetem, hogy ne essen baja. Mikor végre abbahagyja a köhögést, nagy nehezen megszólal: - Wen... Wendyt... Wendyt elvitték...

- Wendyvel majd később foglalkozunk, most te vagy a fő. Hol sérültél meg? 

Greg a hasára helyezi a kezét. Egy óriási, vörös folt van a ruháján. Megragadom a pólója alját, és egy hirtelen rántással leveszem róla. Más szituációban elolvadnék a hasizmától, de most a kábé húsz centi hosszú, mély vágás köti le a figyelmemet. Nem egyenletes a seb széle, minden bizonnyal egy recés késsel ejtették a vágást. 

- Vigy.. vigyél a fagya.. sztóba! - leheli Greg, majd lassan behunyja a szemét.

- NEE! Ébren kell maradnod! Hallod! Ébredj! GREG! ÉBREDJ! NEM HALHATSZ MEG! - ordítom, miközben a könnyek csorognak le az arcomon. 

Megfogom a hónaljánál, és elkezdem kifelé vonszolni a szobából. Ha azt kérte, hogy a fagyasztóhoz vigyem, hát megteszem. Elvileg a hideg lelassítja a testet, és hibernáláshoz közeli állapotba kerülhetünk. Ha ez kell, hogy túlélje, akkor meg fogom tenni, még ha megfagyok is.

A fagyasztó négy teljes szinttel lejjebb van. Odasprintelek a lifthez, megnyomom a hívógombot, majd visszafutok Gregért. Minden erőmet beleadom, hogy elhúzzam odáig. 

Tíz percünkbe telik, hogy eljussunk a fagyasztóhoz. Greget egy utolsó rántással berántom a szobába, majd a kimerüléstől elesek. Nagy nehezen felülök, és ellenőrzöm Greg szívverését. Még él. 

A megnyugvástól sóhajtok egyet, majd a fejemet Greg karjára helyezem és elalszok..

Máshol ébredek. Már nem a hűtőszobában vagyok. A jéghideg csempe helyett valami puha van alattam. Egy ágy lehet. Kinyitom a szemem, de csak egy lehúzott redőnyt látok. Az apró réseken beszűrődik a napfény. Dél körül lehet már, mert nagyon éhes vagyok. Felülök, de Greg nincs mellettem. NE!

Felpattanok, és vad keresésbe kezdek. Teljesen felesleges, mert első ránézésre látom, hogy nincs a szobában. Kivágom az ajtót, és végigcsörtetek a folyosón. A konyhából hangok szűrődnek ki. Szinte rohanok, majd befordulok az ajtón.

- Hol van? - teszem fel a kérdést. A bekötött fejű Tom, és a látszólag ép Chris zavartan összenéznek.

- Kicsoda? 

- Greg. Hol van? Ugye jól van? - aggodalmasan pillantok egyik fiúról a másikra. Zavartan összenéznek, mintha nem tudnák, mit mondjanak.

- Az a helyzet, April.. - kezd bele Chris komor arccal...

Negyvenkettedik rész: "Menekülj"

Sziasztok! Az új rész előtt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szavazásnál több kategóriát is megjelölhettek. És a szavazatotokon még tudtok módosítani. 

Na de nem is húzom az időt, jó olvasást és kellemes tavaszi szünetet! <3

Greg nem tréfál. Nem kímél, alig bírok levegőt venni. Nagyon erős a szorítása, kezd kellemetlenné válni a helyzet.

-Grheeghh - próbálom kinyögni a nevét, miközben ő még mindig nem hagyja abba a csókolózást-  - Ehhléghg!

Hirtelen elenged, és méregetni kezd:
- Mi a gond? Minden rendben??
- Greg, megfojtasz! Mi ütött beléd?? A sziget óta rám se néztél, sőt majdnem megöltél, most meg sikátorokban smárolunk??
- "Tudjátok ám, hogy mindent hallok?" - szól Chris hangja a headsetből. - "Kérlek, ezt majd otthon beszéljétek meg."

Greggel összenézünk. Még jó, hogy Chris szólt, hogy hallja, amit beszélünk, még mielőtt még kínosabbá válik a helyzet.

- Chris, de mi is a feladatunk? - kérdezi Greg, miközben arrébb áll, hogy elmehessek a faltól. A hátam tiszta víz lett, ahogy Greg a nyirkos falnak nyomott.
- "Várj, egyszerre beszéltek! Tom, mit mondasz?" - beszél Chris. A hangja elég feszültnek hallatszik. Valami gond lehet. Úgy fél percig néma csönd van, hiszen nem halljuk, amit Tomék mondanak.
- "Nee, basszus" - káromkodik egyet Chris. - "April, Greg, MOST AZONNAL menjetek Tomékhoz, én is indulok."

Hirtelen a tüdőmbe szorul a levegő. Valami nagyon nagy baj van. Valószínűleg Wendyvel, ha Tom beszélt. Csak nehogy a gyerek...

Greggel sprintelni kezdünk a gyéren kivilágított utcákban. Egyszer meg is botlok, Greg épphogy csak el tudja kapni a könyökömet, de még így is le kell tennem a tenyerem a földre, így az vérezni kezd. Azonnal felpattanok, és futunk tovább. Most ennél komolyabb problémánk is van.

Egy elágazáshoz érünk. Greg rögvest döntést is hoz:
- Te jobbra, én balra.
- Biztos, hogy jó ötlet elválnunk? - kérdezem kevésbé bizakodóan.
- Muszáj lesz - válaszol tömören Greg, majd futásnak ered.
- De Chris azt mondta... - kezdem el a mondatot, de Greg már rég messze jár. - Hogy maradjunk együtt - fejezem be a mondatot magamban, és én is elkezdek rohanni.

Úgy egy perce futhatok már, mikor egy lövést töri meg az éjszaka csendjét. Reflexből a földre vágódok, de nem ebben az utcácskában lőttek. Balról jött a hang. Greg...

Aggodalmasan futok tovább. Kanyarodik az utca, de a kanyar mögött nem az vár rám, amire számítottam. Egy fal. Zsákutcában vagyok.

Megfordulok, és négy ismeretlen alak képét látom kirajzolódni előttem. Fegyvereik is vannak: csövek, üvegek és a kezük.

Nincs nálam a fegyverem, Gregnél maradt. El kell menekülnöm, de merre?? Előre nem tudok, mert megvernek, hátul ott a fal, oldalra pedig... Ez az! Oldalra. A házak falán talán fel tudnék mászni.

Egy gyors mozdulattal a ház ablakánál termek, és felugrok a párkányra. Az ereszcsatornába kapaszkodva az első emeleti ablakhoz jutok.  Onnan egy tökéletes ugrással a tetőn termek.

Körülnézek, de nem látok embereket. Az utcák nagy részét takarják a házak. Ekkor ismét golyózápor hallatszik az egyik utcából. Többen is lőnek, és nem csak a mi fegyvereinkkel. Felismerem a King fegyverek hangját, de itt más is van.

- APRIL, MENEKÜLJ! - hallom Chris kiáltását. Komoly a hangja, nem viccel. Nagyon megrémülök. Durva gondban lehet.

Óvatosan a tető széléhez megyek, és átugrok egy másikra. Onnan a következőre.

Tíz percen belül a kikötőhöz érek. Egy lélek se jár errefelé. Szerencsére. Pár perc futás után elérem a jachtot. Villámsebességgel felsprintelek a fedélzetre. Épp nyitnám ki az ajtót, mikor meglátom, hogy a kilincs csupa vér.

Negyvenegyedik rész: "Tetszik a helyzet"

- TESSÉK??? - kérdezi egyszerre a három fiú. Egy kicsit lejjebb csúszok a széken, mielőtt belekeveredek a vitába.
- Jól hallottátok - feleli nyugodtan Wendy. - Anyuka leszek.
- Basszus - csúszik ki Tom száján egy káromkodás, mire mindenki felé fordul.
- Te - áll fel Greg a helyéről. - Te! Te voltál!?
- Mi? - vág értetlen fejet Tom. - Hogy én? Mi voltam?
- Te vagy az apja, vagy nem? - egyszerűsíti le Chris.
- Én... én nem tudom miről beszéltek - hebeg Tom, mire Greg átvág a konyhapulton, és a falhoz szorítja.
- TE VOLTÁL? TUDOM, HOGY TE VOLTÁL, TE KIS... - majd ellöki, és Tom a földre esik.
- Ne bántsd, nem biztos, hogy ő volt - védi meg Wendy, mire Greg felhorkan:
- Mi az, hogy nem biztos? Ő volt, vagy nem ő volt??
- Ő is volt... - dünnyögi Wendy halkan. Chris elneveti magát.
- Most csak szívatsz minket, ugye?
- Nem, tényleg igazat mond - felelem Wendy helyett, mire rám halványan mosolyog, majd bólint, hogy folytassam.

A reggeli egészen ebédig húzódott. Mindent elmondtam, amit tudtam, Wendy csak néhány helyen egészített ki. Greg a végére egészen lenyugodott. Úgy tűnik beletörődött, hogy nagybácsi lesz.
Chris meglepően kedves volt, sőt még gratulált is Wendynek. Tomra ő is kicsit szúrós szemmel nézett, de legalább nem verte meg.

- Szia, nem zavarok? - nyit be Chris a szobámba, ezzel megzavarva eddig is zavaros gondolataimat.
- Nem, gyere nyugodtan.
- Fél órán belül kikötünk Penerában. Öltözz fel valami kényelmes ruhába, itt van egy pár cipő, hogy futni is tudj - helyez le az asztalra egy dobozt.
- Van valami feladatunk? - kérdezem kíváncsian.
- Igen, de egyelőre csak megfigyelés. Drogkereskedők... - csóválja a fejét, mire elpirulok. Pár héttel ezelőtt még én is az voltam. - Akkor hagylak is készülődni, hétkor gyere a fedélzetre - kacsint, majd kimegy a szobából.

Odamegyek az asztalhoz, és kinyitom a dobozt. Egy pár gyönyörű futócipőt látok benne. Önkéntelenül is elmosolyodok, majd boldogan keresek valami ruhát.

Negyed nyolcra végre mindenki odaér a megbeszélt helyre. Bár még csak a hajón vagyunk, a látvány a kikötőre máris káprázatos. Ahhoz képest, hogy Penera egy elég nagy város, innen alig látni embereket.

- Na, akkor ne vesztegessük az időnket - mondja Chris, majd elindulunk a lefelé a jachtról. 

- A terv a következő - kezdi Greg, már a partnál állva. - Szétválunk három csoportra. Vagyis inkább két párra, és egy emberre.

- Aki én leszek - vág közbe Chris.

- Igen, szóval Chris lesz az irányító. Itt vannak a headset-ek, ezekkel fogunk vele kommunikálni. És egy szabály van: az irányító parancsát mindig be kell tartani.

- És ha az a parancs, hogy öljem meg magam? - akadékoskodik Tom.

- Nem véletlenül Chris az irányító. Neki nem fognak ilyen hülyeségek az eszébe jutni. 

- És hogy vannak a csapatok? - kérdezi Wendy, majd lopva Tomra pillant.

- Lehetsz Tommal, ha ez Aprilnek megfelel - mondja Chris, mire bólintok. 

- Oké, akkor April és Greg, induljatok a jobbra levő kisutcában, Tom és Wendy, ti pedig a kávéháznál kezdtek - adja ki a parancsot Chris. - Ha bármi gond van, a tetőről figyellek titeket.

Greggel elindulunk az utcán. Csak pár ember mászkál errefelé, így szinte már kínos csendben haladunk.

- "Forduljatok jobbra" - hallom a headset-emből Chris hangját. Megvárjuk, amíg a szemből jövő pár elhalad, majd befordulunk az utcába. Vagyis inkább sikátorba, mert ilyen keskeny utca nem létezhet.

- "Nem látlak már titeket innen, vigyázzatok nagyon" - mondja Chris. Greg megtorpan és elmosolyodik.

- Mi az? - kérdezem tőle halkan. - Van valami gond?

- Ó, gond az nincs - válaszolja. - Csak tetszik a helyzet.
- Milyen helyzet?
- Az, hogy kettesben maradtunk - mondja, majd nekinyom a falnak és lesmárol.

Negyvenedik rész: Apajelölt

Pár másodpercre elfelejtek levegőt venni. Na jó, talán egy perc is volt.
- Tessék?
- Jól hallottad - mondja Wendy komolyan. - Kisbabám lesz.
- Húha - nyögöm ki nagy nehezen. Wendynek? Babája? - De még csak 17 vagy.
- Tudom, de nem is ... - kezdi el a mondatát, mire közbevágok:
- Álljon meg a menet!! KI AZ APA???
- Hát az úgy volt - nyekeg Wendy. - Hogy miután eltűntél...
- Az meg mikor volt? - kérdezek vissza döbbenten. Mégis mikor tűntem el? Az gáz, ha nem emlékszem??
- Mikor a szigeten ragadtál Greggel - feleli. Ja, hogy akkor eltűntem? Nem is tudtam...
- Igen, szóval mi volt akkor?
- Jó, elmondom a teljes sztorit. Tehát ott maradtál Greggel azon az ismeretlen, veszélyes helyen, én meg nagyon aggódtam értetek. Lefeküdtem aludni, de nem bírtam álomba merülni, ezért átmentem Tomhoz, és nála töltöttem az estét.
- Várj! Most akkor Tom az apa? - kérdezem döbbenten. Wendy és Tom? Hát mindenesetre nagyon jól titkolták a kapcsolatukat. Vagy csak én vagyok a vak...
- Nem biztos - mondja halkan, majd elpirul.
- Ööö.. ezt hogy érted? - kérdezem tőle tágra nyílt szemekkel.
- Hát, még a táborban, a hajóutunk előtt is voltam egy fiúval. A neve Erwin, magas, jóképű és egy igazi gentleman. Ki van gyúrva, és a bal vállán van egy tetoválása. Egy oroszlán - kezdi az ábrándozást.
- Jó, oké - szakítom félbe. - Szóval vagy ez az Erwin vagy Tom.
- Nem éppen - ismeri el a száját húzva.
- Ezt hogy érted? Van egy HARMADIK IS?? - döbbenek le.
- Hát, ha már eddig őszinte voltam, ezek után is az leszek. Szóval van harmadik is. De ő egy kicsit más, mint a többiek.
- Hogy érted? Egy űrlény? - kérdezek vissza összezavarodva. Nem elég, hogy lefeküdt három emberrel egymás után, de még védekezni se volt képes. Egy kicsit bizarr ez a lány.
- Nem, dehogy - neveti el magát.
- Hát akkor?
- Tudod ő egy negyvenéves férfi, és három gyereke is van - jelenti ki teljes nyugalommal.
- MII?? - Ha most ittam volna, biztos kiköptem volna, mint a filmekben.

Wendyvel még legalább két órán keresztül beszélgettünk. Mivel már elkezdett felkelni a nap, úgy döntöttem, hogy ideje aludni is valamennyit. De most csak itt forgolódom.

Túl sok minden jár a fejemben. Tom és az, hogy most egy hidegvérű gyilkosnak gondol. A halott Devid. Wendy és a babája. Meg persze a három apajelölt.

- April, ideje felkelni - rázza meg valaki a vállamat, mire a fejemre húzom a takarót. Nem sokszor voltam ilyen álmos. Úgy aludhattam 5 órát??

- Miééért? - kérdezem nyújtózkodva. Felpillantok, hogy legalább tudjam, ki az aki hajnalok hajnalán képes kiverni az ágyamból.

- Wendy valamit be akar jelenteni - húzza meg a vállát Chris. - Nem tudod mi lehet az?

Hirtelen azonnal elillant az álmosság a szememből. Wendy el akarja mondani a fiúknak, hogy várandós? Biztos, hogy ez jó ötlet?

- Nem, nem tudom, hogy mi lehet az - füllentem.

Egy óra múlva mindenki a reggelizőasztalnál ül. A többiekkel ellentétben feszült vagyok, ők inkább kíváncsiak. Wendy is szokatlanul nyugodtnak látszik. Én tuti összepisilném magam, ha ilyet kéne bejelentenem.

- Szóval mit is akartál? - fordul Greg Wendy felé. Wendy szépen nyugodtan lenyeli a falatot, ami a szájában van, leteszi a villáját. Tomra pillant, aki épp felállt, hogy hozzon egy poharat.
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy kisbabám lesz - jelenti ki hangsúlyosan, mire Tom hangos csörömpöléssel elejti a drága üvegpoharat.

Harminckilencedik rész: "Szabadok vagyunk"

Sziasztok! Mielőtt elolvasnátok az új részt, tekintsétek meg a közvélemény-kutatás eredményét! Nem is ragozom tovább a szót jöjjön a nyertes! Illetve a nyertesek, mivel 3 is van belőle: April, Greg és Chris is 28%-ot kapott. Ezután jön Tom és meghökkentő módon Rossie. Harmadik helyen pedig Wendy áll. Ma megnyitom az újabb szavazást, kérlek megint szavazzatok! Köszönöm és jöjjön is a rész! Jó olvasást! :*

Chris és Wendy már bementek a "titkos alagútba", mikor hirtelen a kulcs mozgását lehet hallani a zárban. Valaki jön, és mi le fogunk bukni.

- Francba! - mondja Greg, miközben félig benn van már a lyukon. Gyorsan kimászik, és a nyílást takaró faldarabot visszahelyezi a helyére. - Ne álldogáljunk itt, gyorsan üljetek le, vagy nem tudom! - utasít engem és Tomot, mivel Wendy és Chris már nincs a helyiségben.
Greg  a - most már elfedett - nyílás előtt leül, és a sapkáját kezdi a kezében forgatni. Tom az egyik székre telepedik, majd lehunyja a szemét. Érzem, hogy nekem is kéne valamit tennem, de ötlet hiányában csak levágom magam Greg mellé, a hideg padlóra.

Épp időben, mivel a zár kattan, kinyílik az ajtó, és Devid lép be rajta. Gyanakodva körülnéz.
- Hol a többi? - kérdezi ijesztő nyugalommal.
- Mégis miről beszélsz? - kérdez vissza Greg, hasonló megnyugvással. Sose értettem, hogyan tudnak ilyen nyugodtak maradni, miközben az én szívem majd' kiugrik a helyéről.
- Ne nézz buzinak!! Ki vele, hol van a kiscsaj, meg az a másik King gyerek?! - mérgesedik be Devid, és előrántja a pisztolyát.
- Hé, arra semmi szükség! - pattan fel Tom, mire Devid felé fordítja a fegyverét:
- Azonnal visszaülsz!! Te, pedig most szépen elmondod, hogy hova mentek, és hogyan! - fordul vissza Devid, majd megcélozza Greget.
- Majd én elmondom - állok fel, mire mindenki rám néz. Kínos pillanat, mert semmi tervem.
- Halljuk.
- Szóval... - kezdek bele, és egy rövid lépést teszek Devid felé. - Chris és Wendy... - mondom lassan, majd egy hirtelen mozdulattal a pisztoly felé kapok, és kirántom a kezéből.

Devid már kapna is a másik fegyveréhez, de megelőzöm: felé fordítom az előbb megszerzett fegyvert, és meghúzom a ravaszt. Devid pupillája összeszűkül a fájdalom hatására, majd a mellkasához kap. Valószínűleg átlőttem a tüdejét. Megremeg a lába, és összeesik. Pislog még párat, majd abbahagyja a lélegzést. Meghalt.

- Te most... meg-megölted... a volt... pasid? - kérdezi dadogva Tom. Kiejtem a fegyvert a kezemből.
- Ez durva volt - mondja Greg is döbbenten. - Hogy csináltad?
- Annyit láttam, hogy elvette a fegyvert, és hidegvérrel lelőtte - felel helyettem Tom. A hangjában mintha félelmet lehetne felfedezni.

Hirtelen Chris jelenik meg az ajtóban. Wendy mögötte kukucskál be.
- Hát itt meg mi történt? - kérdezi Chris összeráncolt homlokkal. - Megöltétek?
- Ő volt az - mutat rám Tom, mint valami terroristára.
- Szép volt - vigyorog rám Chris, majd odamegy Devid holttestéhez, és kivesz valamit a zsebéből. A rádióját.

- Mindenki jöjjön a túszokhoz! Most! - adja ki a parancsot a rádióba. Nem olyan a hangja, mint Devidnek, de az adás néha magától is torzít. - Remélem beveszik, és elkaphatjuk az embereit.

Eddig észre sem vettem, de most feltűnik, hogy Chris és Wendy zsebében fegyverek vannak. Biztos akkor szedték össze, mikor kimentek a szobából. Wendy rám néz, majd felém dob egy nagyobb pisztolyt. Greg is kap egyet Christől, viszont Tom még mindig sokkolva van Devid halálától, ő nem fogadja el.
- Én nem leszek gyilkos! - tiltakozik hangosan. - És örülnék, ha az ő kezében se lenne fegyver - mutat rám, szinte undorral.
- De lesz! - vág vissza Greg. - Örülhetnél, hogy megmentette az életed!
- Psszt! - pisszegi le őket Wendy. - Jönnek valakik!

Csendesen elhelyezkedünk, és várjuk, hogy beforduljanak az ajtón. Kevesebb, mint egy percen belül meg is történik. Az ajtón belépő három, kigyúrt férfit golyózápor fogadja. Azonnal meghalnak.

- Szerintetek vannak még? - kérdezi suttogva Wendy.
- Nem valószínű - válaszol Chris, majd feláll. - Szabadok vagyunk.

Este van már. A hajóbéli szobámban ülök, és a felkelő holdat bámulom. Talán Tomnak igaza van, és nem vagyok normális. Nem is gondolkodtam, mikor megöltem Devidet. Mintha valami euforikus állapotban lettem volna.

Hirtelen kopogás zökkent ki a gondolataimból.

- Gyere! - kiáltom, mire kinyílik az ajtó, és Wendy lép be rajta. Arca aggodalmat sugall.

- April, beszélnünk kell! 

- Van valami gond? - kérdezem reménykedve, hogy nem erről van szó. Wendy mély levegőt vesz, majd kimondja:

- Terhes vagyok.

Harmincnyolcadik rész: "Kulcs a szabadságunkhoz"

- April, ti ismeritek egymást? - kérdezi Chris döbbenten.
- Szóval már April - mondja fejcsóválva Devid.
- Hogy érted, hogy "már", és ki az a Candice? - csatlakozik a beszélgetésbe Tom.
- Ezek tényleg nem tudnak semmit? - csodálkozik Devid. - Szerencsétek, hogy a volt csajom a barátotok - teszi hozzá, majd int egy nemrég érkező, maszkos embernek. Az odamegy Greghez, és egy késsel elvágja a kötelet, amivel a székhez van kötözve. - Elengedlek titeket, de nem hagyhatjátok el a szobát!
És ezzel távozik a helyiségből.

Greg azonnal elkezd kikötözni minket. Nincs épp egyszerű dolga, ezért eltart egy darabig.
Mikor végre mindenki "kiszabadult", Greg felém fordul:
- Szóval April, vagy Candice, vagy akárki is vagy.. ki ez a csávó aki ellopta a hajónkat, és mi közöd van hozzá?
- Csak egy régi ismerősöm... - felelem kurtán, de Greg nem veszi a hárítást:
- Nem intézed el ennyivel! Mivel épp fogságban tart minket, jó lenne tudni, hogy ki is ő valójában.
- Na, April, mondd el! - néz rám bociszemekkel Wendy.
- Ezaz, halljuk! - csatlakozik Tom is, mire szorongani kezdek. Nem szeretem, ha a múltamban turkálnak.
- April, egyszer úgyis el kell mondanod - mondja nyugodtan Chris. - És lehet, hogy jobb, ha a te verziódat halljuk, és nem Devidét.
Nagyot sóhajtok. Semmi kedvem ehhez, de Chrisnek igaza van.

- Szóval, úgy három évvel ezelőtti "életem" egyik szereplője volt Devid. Engem Candice Black-nek hívtak, és aki nem tudná, A Cég embere voltam. Nem volt  akkor fontos feladatom, inkább csak futár voltam. Devid tipikus bandatag volt a helyi menők között, én meg adrenalin-dús életet éltem, úgyhogy összejöttünk. De ez úgy van A Cégnél, hogy ha egy küldetés véget ér, azonnal el kell hagynunk azt a helyet, felveszünk egy új személyiséget, és megyünk máshova dolgozni. Általában a régi ismerősökkel nem találkozunk soha, de ez most pont összejött, hogy itt vagyok a hajón, és Devid meg túszul ejt minket.
- És mennyire kemény a csávó? - kérdez bele Greg.
- Hogy érted? Régebben gyúrt, szóval fekvőtámaszban nem, hiszem hogy legyőzöd - válaszolok, mire Wendy felnevet.
- De például ha felé dobok egy kalapácsot, nem szamuráj, hogy elkapja? - egyszerűsíti le a kérdést Greg.
- Nem hiszem, régebben legalábbis nem volt az. Bár régebben nem ejtett túszokat egy jachton... - gondolkodok el. Hihetetlen, hogy mindenki hogy megváltozik. Még jó, hogy az emlékeken nem lehet változtatni...

- Várjunk! Greg, ez az a  szoba? - kérdezi egyzser csak sejtelmesen Chris, mire Greg elmosolyodik.
- Bizony ám, ez az - bólint Greg, majd elkezdenek járkálni. Tommal és Wendyvel zavartan összenézünk.
- Megvan! - kiált fel Chris, és levesz egy darabot a falból.
- Az meg mi? - megyek oda hozzá, és egy átjárót pillantok meg.
- Kulcs a szabadságunkhoz - válaszol vigyorogva, majd belép a fekete nyíláson.