Hatvanadik, ÉVADZÁRÓ rész

Hirtelen lehervad a mosoly a számról. Idegesen a recepciósra pillantok, de ő épp a következő vendéghez fordul. Greg zavartan nyel egyet, majd megszólal:

- Akkor öhm... menjünk az emeletre.

- Pe-persze - dadogom, majd néma csendben követem.

A liftben egy pár nem zavartatja magát, vadul csókolóznak. Greggel összenézünk, de valahogy nem az a régi Greg néz vissza rám. A mostaninak hideg a tekintete, és semmitmondó az arckifejezése. Valami megváltozott.

Végre megállunk a másodikon. Gyorsan kievickélünk a liftből, majd Greg előremegy a "mai szobánk" felé. Mindig a vendégnél van a kulcs, hogy azt higgye, az ő kezében van az irányítás. Persze nálam is van egy, és úgy hét pótkulcs is van. Na mindegy...

Greg kinyitja az ajtót, és udvariasan előreenged. 

Megállok a szoba közepén, de nem fordulok vele szembe. Nem tudom, mit mondhatnék.

Hallom, hogy felém tart. Mikor ideér, megfogja a vállam, és a fülembe suttogja:

- Vannak kamerák?

- Vannak.

- Hol nincsenek? - kérdezi a hajamba hajolva.

- Nem tudok ilyen helyről.

- Akkor színészkednünk kell - mondja, majd elém lép és lesmárol. 

Kábé három perc telhetett el. A liftben tartunk lefelé. Még mindig csókolózunk, bár már nem tudom eldönteni, hogy színészkedés-e vagy sem. 

Megérkezünk a földszintre. Greg még pár másodpercig csókol, majd megragadja a kezem és sietve elindul a kijárat felé. 

- Nem hagyhatják el az épületet - kiált utánunk a portás.

- Mindjárt jövünk, csak kinn hagytam valamit - válaszol Greg sietve. Hátrafordulok és a személyzetisre rákacsintok. Elég megbízhatónak tartanak itt, remélem a bizalmuk ezt az alkalmat is kibírja. A recepciós bólint egyet, majd egy férfihez kezd beszélni.

Kilépünk a csípős hidegbe. A ruhámat (már ha lehet annak nevezni ezeket a semmittakaró göncöket) nem az esti időjárásra tervezték. 

- Sietnünk kell - kezd el futni Greg a pakolóban. 

- Külső kamerák is vannak.

- Bazdmeg. Akkor kábé fél percünk van. Itt a kocsim - mutat egy ismerős fekete sportkocsira.

Greg gázt ad, majd nagy csikordulva elhagyjuk a parkolót. 

- Hova viszel?

- Nem maradhatsz itt, nem engedem, hogy kurvát játssz. Te ennél több vagy, te is tudod.

- Nem fekszek le senkivel - vágok vissza sértetten. 

- Jól tudom, mi a munkád - pillant rám vezetés közben.

- De hova megyünk? - váltok inkább témát.

- Még nem tudom. Tudod, ez egy bonyolult helyzet.

- Hogy érted? - kérdezem félve. Hallom a hangján, hogy tényleg gond van.

- Odaviszlek az egyik lakásomba. A kesztyűtartóban van a kulcs, meg egy pendrive, azt nézd meg majd ott. 

Épphogy kiveszem a dolgokat, megáll a kocsi.

- Legfelső emelet, 25. ajtó. Fuss! - utasít Greg. Kipattanok az autóból, és berohanok a házba.

A kanapén fekszek, alig kapok levegőt. Felrohantam a hetedik emeletre, magassarkúban, úgy másfél perc alatt. Ekkor egy pittyenés hallatszik a másik szobából. Feltápászkodok, és kinyitom az ajtót. Egy laptop villog a helyiségben.

Öt perc múlva is még várom, hogy betöltsön a kép. 

Mivel ennyi volt a pendrive-on. Egyetlen egy kép.

Hirtelen kiélesedik a kép. Egy lap van lefotózva. Nagyon ismerős, még nekem is volt ilyenem. Ez egy tipikus A Cég-űrlap egy dolgozóról. Ekkor meglátom a nevet és kis híján felsikítok.

Név: Gregory Nickolas King

Beosztás: első számú (FŐ) ügynök / parancsnok

Könnyek csordulnak ki a szememből. Hogy lehet ez? Gregből A Cég fő parancsnoka, egy ügynök lett. Átállt volna az ellenség pártjára.

Ekkor eszembe jut: minden ügynöknek van egy feladata, nekem is volt. A lap legaljára pillantok.

Feladat: elkapni és végezni Cassy White-tal.

***

- Szerinted? Tuti elég messze van? - hangokra ébredek. Már nem is emlékszem, mikor feküdtem le aludni. Csak arra, hogy sírtam. A Cég miatt. Greg miatt. A kombinációjuk miatt.

- Remélem. - közelednek a hangok. Az egyik tuti Greg, a másik meg...

- Szia, rég nem láttalak - Chris. Odamegyek és megölelem. 

- Nem érünk rá erre, emberek - szól közbe Greg ridegen. - Sietnünk kell.

- Hova sietünk?

- A szigetünkre - válaszol Chris. 

- Van egy szigetetek? - hüledezek. - Ti vettetek egy szigetet? De... de nekem van munkám.

- Szerinted a tegnap esti után van munkád? És amúgy is, tudod mi a véleményem a munkádról - indul el Greg kifelé az ajtón. - Inkább siessünk.

Egy Jaguarban ülök Chrissel hátul, Greg vezet. Mondanom sem kell, úgy körülbelül 190-nel megyünk a városban.

Odahajolok Chrishez. 

-Te is? - súgom a fülébe.

- Mi én is? - kérdez vissza. - Ja, az. Öhm, nem. Csak ő.

Kicsit megnyugszom. Még ha Greg meg is akarna ölni, a bátyja megvédhet. Ő nem A Cégnek dolgozik.

***

Gőzöm sincs, hány órát utaztam egy repülőben, de már megutáltam. Nemrég landoltunk a szigeten. Egész szép, gondolom csak pár ezer millióba kerülhetett...

- Figyi, van még itt egy pár ember, majd megismered őket. Én holnapután megyek vissza khmm... dolgozni. Ha valami van, szólj - mondja Greg, miközben a házhoz kísér. - Válassz egy szobát, és pihenj le!

- Azért ne olyan hevesen! - szól közbe egy mély hang a hátunk mögül. Egyszerre nézünk hátra.

- A k.rva életbe... - suttogja Greg. - Öhm, Lana - néz rám hihetően - ő itt a főnököm. Master, ő itt Lana, az unokahúgom.

A férfi elneveti magát. - Nick, tudom, hogy ki ő. Több ezer képem van róla, szóval ne próbálj meg átverni. Olvastam a közös múltatokat is, ezért állítottak téged erre az ügyre. Tudtam, hogy meg fogod keresni, hogy megvédd. Ezért elég régóta követünk műholdon. Tegnapelőtt kivettél egy hét szabadságot, valahogy éreztem, hogy ő is benne van a dologban. Most pedig, add át a lányt, vagy különben mindketten meghaltok - húz elő egy hatalmas pisztolyt a szmokingjából.

- Sajnálom, hogy bajba kevertelek - nézek Greg szemébe, majd elindulok a férfi felé.

- Nem! - ránt vissza Greg maga mellé. 

- Engedd, hagy mentsen meg most ő téged. Úgyis tartozik neked eggyel.

- Greg, semmi értelme az életemnek így - szorítom meg a kezét. - Hagy menjek.

- Számomra meg nélküled nincs értelme - húz magához közelebb.

- Engedd a lányt, vagy lövök - élesíti a fegyverét a férfi.

- Akkor tegye - felel Greg, majd megcsókol.

Lövések dördülnek.

Köszi, hogy elolvastátok az utolsó részt is az évadból. Remélem tetszett. :*

A szavazás végéig nem lesz új rész valószínűleg, akkor fog eldőlni az oldal sorsa, ezért kérlek szavazzatok.

Az első évadot két jó barátnőmért írtam, köszönöm nekik a támogatást. <3

TP

Ötvenkilencedik rész: "de most a másik fajta"

Sziasztok! 

Bele se szeretnék gondolni, hogy mióta nem volt új rész... de ezen ma változtatunk! 

Kérlek szavazzatok, fontos a véleményetek, mert a ti kedvetekért írom a blogot.

Na de még mielőtt tíz perces bevezetőt írnék, jöjjön amiért itt vagyunk:

Egy félméteres emelvényen állok. Körülöttem sürögnek-forognak az emberek, de már megszoktam. Két hete ez a munkám előkészülete. Ismét bűnöző lettem, de most a másik fajta.

Hogy miben más ez most? Erőszakmentes. Csak egy apró tűszúrás és kész is. Bár lehet, hogy előtte hányhatnékom van, de legalább nem halnak bele azok, akiknek nem kell.

Mit is dolgozok valójában? Kezdjük az elejéről. Azon az estén, mikor Yerkbe kerültem, a munkaadóm (persze akkor még sejtésem se volt róla), Bob, a fejemre húzott egy zsákot, majd berángatott a klubba. Ott úgy egy félórás beszélgetést folytattam a milliárdos igazgatóval arról, hogy mi lenne a feladatom. Először a klubban leszek pincérlány. A dolgom csupán annyi, hogy "elcsábítom" a gazdag férfiakat, akik ide érkeznek mulatozni, majd mikor szobára megyünk, beadok neki egy altatóinjekciót, és minden értéküktől megfosztom őket. Ezeket természetesen nem tarthatom meg, hanem le kell adnom, cserébe fizetést kapok. Reggel, mikor az úriemberek felébrednek, bemesélik nekik, hogy túl sokat ittak, hánytak, mindenüket eljátszották a kaszinóban, ezért kitörölték a felvételeket, nehogy kínos helyzetbe kerüljenek emiatt. A szerencsétlen áldozatok, mert mi csak így hívjuk őket, még hálásak is a klubnak, pedig igazából mi vettünk el tőlük mindent. 

A szabály az, hogy ha már legalább fél éve dolgozol a klubban, és elég megbízhatónak találnak, "terepre kell menned". Itt konkrétan utcalánynak öltözve várod az áldozatodat, majd a lakására érve beadod neki a szurit, és tied a pálya. Minden értéket felszedsz, amit tudsz, majd jön a ravasz rész benne: mielőtt távozol, az asztalon hagysz egy üres óvszerescsomagot (itt több száz csomag üres csomag van, elég vicces), egy kaszinójegyet, és egy vodkás üveget. Így az áldozat mikor felébred, természetesen a saját hülyeségére gondol, és még véletlenül se jelenti, hogy egy örömlány kirabolta. Ez persze érthető, hisz a legtöbbjüknek van családja, akiknek persze nem szeretné elmondani ezt a kis kalandját.

- Mona, mondjam el harmadszorra is, hogy készen vagy, vagy elindulsz végre? - szól rám az egyik öltöztetőm. Úgy tűnik nagyon elbambultam. 

- Megyek, megyek - morgolódok, nem is a leszúrás, inkább az új nevem miatt.

- Ja, amúgy a leveled az asztalon van - kiált utánam.

- Milyen levelem?

A márványasztalhoz billegek a húsz centis magassarkúmban. A nevem áll a borítékon, meg a kórház címe. A vizsgálat eredménye. 

Mikor Yerkbe érkeztem, úgy a második, vagy harmadik napon végig szédültem, ezért bementem az ügyeletre. Gondoltam, az az állatkarmolás lehet az oka. 

Feltépem a borítékot. Egy húszsoros összefoglaló van benne, de tudományos nyelven. 

- Tudnál segíteni? - ordítok az öltöztetőm után. Megfordul, és felhúzza a szemöldökét. - Kérlek.

- Hát, kábé annyi, hogy a sebed nincs elfertőződve, de valami idegen anyagot találtak a szervezetedben, ami akár hallucinációt is okozhatott - fordítja le a szöveget. - De most sipirc dolgozni, utána elgondolkozol rajta. Na nyomás - mondja, majd rácsap a fenekemre.

**

- A bal vagy a jobb? - kérdezi Tessi, a munkatársam, az ajtóban állva. Felmérem a kér férfit, habár az egyiknek csak a hátát látom.

- Bal - válaszolom, majd megindulok a barna hajú felé. Az arcát nem látom, de nem is gond. Szeretem a meglepetéseket.

- Már itt is van, érezze jól magát - mutat felém a recepciós, miközben pezsgőt nyújt a férfi felé. Drága öltöny van rajta, és márkás cipő. Jól fogok keresni rajta.

- Jó napot, uram - köszönök csábos hangon, ő pedig megfordul. 

Egy pillanatra kihagy a szívverésem. Greg az.

Ötvennyolcadik rész: Ismét új?

- Bran, hogy a halálba jöttél be? - kérdezem. Felugrom az ágyon, nehogy le merjen fogni.

- Figyelj, muszáj lesz egyszer meghallgatnod, amit mondani akarunk neked - jelenti ki most már komoly hangon. - Fura helyzetbe csöppentél bele, jobb ha tudod, mi várhat ránk.

- Ránk? - röhögök a képébe. - Viccnek is rossz.

- Akkor is meg kell hallgatnod - hallom Aaron hangját mögülem. 

- Na jó, abbahagyhatnátok az ablakon át beszökdösést - fordulok meg. Ekkor eszembe jutott valami. - Ha meghallgatom az unalmas izét, amit mondani akartok, akkor békén hagytok végre??

- Legyen - mormogja Aaron, majd segít kiugrani az ablakon.

***

- Egyetlen kérdésem van - mondom, mikor Aaron befejezte a rizsálást. - Akkor én nem fogok ilyen izévé változni, mint ti?

- Nem, átváltozni nem fogsz.

- Kösz, csak ennyit akartam - búcsuzok el gyorsan. Már indulnék is, mikor Aaron utánam kiállt:

- Legyél a városban, szükségünk lehet még rád!

 Vad sprintbe kezdek, de már pár perc múlva megtorpanok. Lerogyok a földre. 

 Elegem van az életemből. Kiderült, hogy akiknél évekig éltem és dolgoztam - A Cég - egy csapat áruló, majdnem megöltek. Az a kevés ember, akit szerettem - mivel csaladom nincs -, az vagy valószínűleg halott, vagy egy másik csajjal smárol (jobb esetben csak smárol, bár Christ imserve nem valószínű)...

 Most meg azt próbálják bemagyarázni nekem, hogy valami fura lény, akire azt mondják A Romboló, megkarmolt, ami miatt félig olyan lettem, mint ők. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a természetfelettiben, de én tuti nem vagyok valami szörny. 

 (Aaron elmondta, amit ő gondol: A Romboló karmolása által csak pár dologban fogok hasonlítani a lényekre. Mint például kicsit gyorsabb és erősebb leszek az átlag embereknél, meg elvileg felismerem a természetfelettit. Ja persze...)

 És azt az embert, aki most épp számítana rám, cserben fogom hagyni. Nem mehetek suliba. Nincs is kedvem, és amúgy se tanulnék. Sose tanultam igazából, nem most fogom elkezdeni. Az iránta érzett szeretetem se volt igazán valós, inkább Greg elvesztését próbáltam ezzel elfelejteni. 

Most, hogy rájöttem, hogy az életemnek itt semmi értelme, ideje azt tennem, mint amit már sokszor megtettem: továbbálni. Új életet kezdeni.

Nem lesz nehéz, màr vagy tizenötször végigvittem a folyamatot. Csak egy valami hiányzik, vagy inkább valaki, aki segítene ebben. 

Felállok és irányt változtatok. Jason háza felé kezdek futni. Az ereszcsatornán felkapaszkodva óvatosan bemászok az ablakon, és felkapom az éjjeliszekrényen maradt telefonomat. Ekkor lépteket hallok, majd kicsapódik az ajtó:

- Cassy, bazdmeg, hol voltál? Aggódtam érted!

 Mély levegőt veszek. Most kell jól színészkednem, hogy Jason könnyen elengedjen.

 - Hát rosszul tetted - mondom unottan, majd a telefonszámok között kezdek kutakodni.

- Tessék?!

- Azt hitted, jelent valamit ez a kapcsolat?  - nevetek fel, majd leülök az ablakpárkányra. - Viszlát, Jason! - köszönök el, majd elengedem magam, és talpra érkezem a pázsiton.

A zsebembe nyúlok a mobilért, majd tárcsázok.

- Igen? - szól bele egy álmos hang.

- Wendy? Beszélhetnénk?

- APRIIIL - sikít fel örömében. - Istenem, annyira aggódtam érted. Rég nem beszéltünk.

- Tudom. Hol vagy most? - kérdezem tőle, a buszmegálló felé tartva. Félek, már nem errefelé lakik.

- Yerkben lakom. Tudod, hol van?

- Nem, de a sofőr biztos - nézek a közeledő busz felé, majd leteszem a telefont.

***

- Nem akarok zavarni - ölelem meg Wendyt, de ő nem hagy nyugodni. 

- Muszáj maradnod! Hova mehetnél?

- Keresek valami állást, aztán keresek valami albérletet - vetem fel. Hirtelen megszólal a csengő. 

- Hazaért - ugrál oda Wendy az ajtóhoz, és kitárja. Én még nem is látom, ki az, Wendy már a nyakába ugrik. - Hagy mutassam be Felixet.

 Wendy mellett álló férfira nézek. Huszonpár éves lehet, izmos karját tetoválások borítják. - Helló.

- Szia - köszönök vissza neki. - Én megyek is, Wendy nem kísérnél ki?

Miközben lefelé baktattunk a lépcsőházban, Wendy felé fordulok:

- Mi lett vele?

- Miről beszélsz? - kérdezi idegesen nevetgélve.

- A gyerekről. 

 Wendy látszólag megnyugodva válaszol: - Jaj, semmi, csak vaklárma volt.

***

Az utcán sétálgatva nézem a neonfényeket. Yerk elég nagy város. Csak akad errefelé valami munka.

- Szia kislány - vigyorog rám egy férfi, majd elindul felém.

- Ne jöjjön közelebb - figyelmeztetem teljes nyugalommal, hiszen tudom, úgyse tud ártani nekem.

- Nem fog bántani - mondja a kidobó egy közeli bárból. Oda pillantok, majd meglátom a hírdetést: "Szabad állás". Észreveszi, hogy a plakátot nézem, majd elmosolyodik: - Neked való munka, gyere!

 Odamegyek hozzá, erre a fejemre húz egy zsákot és beráncigál valahova.

Ötvenhetedik rész: Sokk

- Na jó ti mi a szart adtatok be nekem? - fakadok ki. 

- Figyi, ez most halál komoly - néz a szemembe Aaron. - Még nem tudjuk, mennyire leszel olyan, mint mi, de mivel a Romboló miatt kerültél bele, még fontos lehetsz a számunkra.

- Na jó, időpocsékolás volt ide jönnöm, sziasztok - köszönök el, és elindulok a folyó irányába. Még mielőtt három lépést tennék, furcsa hangot hallok felülről, majd  Bran esik le elém. Illetve ugrik. Átugrott engem.

- Mi a sza.. - kezdeném a káromkodást, de közbevág.

- Nem mehetsz el! Higgy nekünk!

- Mert ha nem? - kérdezek vissza flegmán, mire negragadja a csuklómat. Felvonom a szemöldökömet. Szerencsére nem tudják, hol dolgoztam eddig, így ennyi előnyöm lesz. És a meglepés nagy előny. 

Megfogom a csuklómat markoló kezét, és rántok egyet rajta, amitől majdnem elesik. Reflexből hasba térdelem, majd egy jól célzott ütéssel a fejére, ártalmatlanítom. Aaronra pillantok, aki tátott szájjal bámulja a kiütött haverját. Még mielőtt bàrmit csinálhatna, elsprintelek.

Feltűnően hamar érek oda Felicity házához. Vagy csak túlságosan el voltam foglalva az aggódással, hogy a drogosok utánam jönnek.  

Az ajtót, mint mindig, nyitva találom, így nyugodtan besétálok. Semmi hangot nem hallok, biztos máshol van forgatás. 

Megtorpanok. Jobbra tőlem kell lennie egy tükörnek. Lassan odafordulok, és belenézek. Egy sápadt, kócos lány néz vissza.

- Ezazz - suttogom halkan. Úgy tűnik, hamarosan kiürül a szer a szervezetemből.

Valami neszt hallok a nappaliból. Lerúgom a dorkómat, hogy halkabban járhassak. Odasettenkedek az ajtóhoz, és belesek a szobába.

A torkomban gombóc keletkezik. Nyelni sem tudok. Felicity, mint általában, úgy fest mint egy filmsztár. Chris pedig... hát ő csak Chris póló nélkül. Ezzel nem lenne semmi gondom, na de... mi a halálért smárolnak?

Lehet, hogy már nincs semmi köztem és Chris között, de még korai mással látnom. Nagyon korai.

Hátralépek és egy óriásit reccsen a parketta. Felicity ijedten húzódik hátra Christől.

- April? - lepődik meg Chris. - Te.. te mit keresel itt?

- Hát nem azt, amit találtam - teszek egyértelmű utalást a helyzetre, aztán felszaladok az emeletre.

A vendégszobába zárkózva, az ágyon fekve kopogást hallok.

- April, na beszéljük meg, eressz be - kiabál Felicity kintről. Csak fordulok egyet, nem válaszolok. 

Valami megmozdul a lábamnál. Odakapom a fejem, és Brannel nézek össze. Az ágyon guggol.

- April, kedvesem, miért nem nyitsz ajtót? - kérdezi gonosz vigyorral.

CSAK ÚGY + Ask.fm

Sziasztok!

Ez most ahogy láthatjátok nem új rész, de ígérem, legkésőbb holnap lesz új <3

Tegnap elhatároztam magam, és csináltam egy ask-ot, mint a blogger. 

Szóval ha bármit szeretnétek kérdezni az oldallal, a sztorival kapcsolatban, ott megtehetitek.:)

Sőt a magánkérdéseket is várom, szívesen megismerném az olvasóimat <3

Szóval írjatok nyugodtan: http://ask.fm/enyemleszelegyszer 

Ha még nincs felhasználótok,  nagyon egyszerű csinálni, én körülbelül egy perc alatt regisztráltam. 

Éés ma este, vagy ha nem lesz időm holnap, jön az új rész :*

Szép nyarat! Azért olvasgassatok néha :D

 

Ötvenhatodik rész: A kiválasztott?

Szerencsére még emlékszem, hol van a ház, amelynél Aaronnal meg a többiekkel találkoztam. Amilyen gyorsan csak tudok, elkezdek futni a megfelelő irányba.

Hamarosan a dzsip nyomaira bukkanok, így azokat követem. Negyed órán belül az épülethez érek, a kocsi most is az ajtó előtt áll.

Odamegyek és bekopogok. Semmi válasz. Hangosabban kopogok, már fájnak az ujjperceim, de semmi, így fogom magam és benyitok.

Lépek egyet, de a talaj helyett csak egy óriási lyukat találok a lábammal. Zuhanni kezdek, majd hatalmas puffanással érek földet.

- Nicsak, kit látok - szólal meg a bordó hajú, mikor meglát. Közelebb jön, megragadja a pólóm nyakát és felemel. Mélyen a szemembe néz. - Mit csinálsz te itt? Tudod, milyen veszélybe sodorsz minket, ha valaki ránk talál?
- Én csak Aaronnal akarok beszélni - felelem fuldokolva. Nagyon erős a szorítása.
- AARON! - üvölti el magát. - GYERE IDE EGY PILLRE!

Elenged, én pedig ismét a földre esek. Minden porcikám sajog...

- Mi az, Gina? - lép be Aaron. Megpillant és elkerekedik a szeme. - Ő meg mit csinál itt?
- Leesett - válaszol, mire Aaron arcán szörnyülködő kifejezés suhan át.
- De hát.. - kezd bele, mire Gina közbevág:
- Tudom. Veled akar beszélni.
- Gyere velem - utasít Aaron, és kiráncigál a helyiségből.

A fürdőbe megyünk.
- Mit tapasztaltál? - kérdezi, még mielőtt bármit mondhatnék.
- Honnan tudod, hogy van valami?
- Figyu, 20 métert zuhantál az előbb, és nem lett semmi bajod. Szóval?

Teljesen leblokkolok. Húsz méter? Lehetetlen. Ha húsz mé...
- Héé, mondj már valamit! - zavarja meg a gondolataimat Aaron.
- Jó, akkor hangokat hallok és nincs tükörképem.
- Ismerős kezdet - mondja sejtelmesen.
- Hogy érted ezt?
- Úgy, hogy velem is így kezdődött.
- Mi kezdődött? - értetlenkedek.
- Megmutassam? - kérdezi félmosollyal, mire bólintok. Felkap a hátára, és kirohan a szobából.

Oda tartunk, ahova az előbb leestem. Aaron nem lassít, a gyorsaságtól szinte elfolyva látom a külvilágot.
- Kapaszkodj - kiáltja nekem, majd felugrik. A fal egy kiálló részében megkapaszkodik, majd ugrik tovább. Kábé hat ugrással felérünk.
- Te jó isten - mondom, mikor letesz. Hogy ugorhat majdnem négy métert helyből?
- Ez még csak a kezdet - fordul felém.

Az arca egyik felét fekete, pikkely szerű anyag borítja, szeme sárgán izzik, keze szintén fekete, ujjai végén hosszú karmok. Majdnem hátraesek, mikor meglátom.
- Nyugi van, nem bántalak - mondja, majd mély levegőt vesz, és minden nem hétköznapi dolga másodpercek alatt felszívódik.

- Velem is ez lesz? - kérdezem félve. Nem akarok szörnnyé válni!
- Nem biztos, de megeshet. A tünetek alapján valószínű.
- Valahogy meg lehet állítani, hogy átváltozzak?
- Nem! - jelenti ki valaki mögülem. Megfordulok, és a múltkori néger sráccal nézek össze. Azt hiszem, Brannek hívták.
- Mer'? - kérdezi Aaron.
- "A Romboló" támadta meg. Ez azt jelenti...
- Hogy ő a kiválasztott - fejezi be a mondatot Aaron.

Ötvenötödik rész: Csak beképzelem

Sziasztok! Mivel megkezdődött a nyár, nincs igazán időm hosszú részeket írni, ezért próbálok inkább több rövid részt írni. Itt is az első, jó olvasást!:*

Addig hátrálok, míg tudok. A hátam a hideg falhoz nyomódik. Még mindig a nem létező tükörképemet nézem.

 Valami nagyon nem normális történhetett kinn. Bármi is az, nagyon gyorsan véget kell vetnem neki. Vagy bedrogoztak vagy valami mást adtak be, nem tudom, de remélem nem tart sokáig a hatàsa.

- Minden rendben? - hallom Jason hangját a folyosóról. 

- Persze, jövök már - felelem, majd vetek egy utolsó pillantást a tükörre, és kilépek az ajtón.

Jason már pizsamában áll az ajtó előtt, tekintete aggodalommal teli.

- Gyere, ideje aludni - indul el a lépcsőn felfelé.

Szó nélkül követem, majd bedőlök mellé az ágyba és álomba merülök.

Az éjszaka közepén hirtelen felriadok. Rápillantok az órára: 04:26. Kábé három órát aludhattam, mégse vagyok fáradt. Jason zavartalanul alszik tovább mellettem, nem tudom, akkor én mégis mire ébredhettem.

Óvatosan felkelek, és lemegyek a konyhába. Kinyitom a hűtőt, és ezzel a lendülettel kiesik belőle egy borosüveg. Megszédülök, hallom, amint az üveg hatalmas csattanással földet ér, érzem a folyó bor illatát. Ekkor visszanyerem az egyensúlyomat, és elkapom az üveget.

Lerogyok a padlóra. Az érintetlen üveg a kezemben van, nem törött össze, csak képzeltem az egészet.

Meghallom Jason lépteit a lépcsőn. Gyorsan felállok és visszarakom a bort.

- Hát te meg mit csinálsz? - köszönt Jason álmosan.

- Én csak... öö... nem tudtam aludni - felelem zavarodottan. Igazából jó kérdés, hogy mit is csinálok.

- Nem baj, úgy is beszélni szerettem volna veled valamiről - kezd bele. - Szóval a városban van ez a fősuli szerűség, ahova én is járok. Csak napi 6 óra, és nem 8 mint a többi; különböző szakokra járhatsz, és nincs tandíj, ha felvesznek.

- April Whole közismertebb bűnözőt tuti nem fogják felvenni - jelentem ki.

- De Cassy-t simán, főleg, ha az egyik legjobb tanuló ajánlja be - kacsint rám.

.:.

Úgy délután három körül járhat az idő, épp Jasontől indulok haza. Illetve Felicity-hez, most az a "haza".  

Úgy döntök, nem busszal megyek, hanem gyalog. Eldöntöttem már, hogy nem érdekel mi történt az éjszaka, akkor is a legrövidebb utat fogom választani. Ami az erdő mellett vezet.

Most nem olyan félelmetes, mint az este, bár barátságosnak nem mondható. Furcsa susogást hallok a fák mögül. Biztos a szél sűvít. Vagy csak beképzelem.

- Jól - hallom valahonnan. Megfordulok, de senki sincs mögöttem. - Jól gondold meg, hova jelentkezel - hörgi valami a fák közül.

Kiráz a hideg. Valami nagyon félelmetesbe csöppentem bele. Tennem kell ellene valamit, nem fogok tudni így élni. Balra fordulok, és elkezdek sprintelni.