- Figyelj, muszáj lesz egyszer meghallgatnod, amit mondani akarunk neked - jelenti ki most már komoly hangon. - Fura helyzetbe csöppentél bele, jobb ha tudod, mi várhat ránk.
- Ránk? - röhögök a képébe. - Viccnek is rossz.
- Akkor is meg kell hallgatnod - hallom Aaron hangját mögülem.
- Na jó, abbahagyhatnátok az ablakon át beszökdösést - fordulok meg. Ekkor eszembe jutott valami. - Ha meghallgatom az unalmas izét, amit mondani akartok, akkor békén hagytok végre??
- Legyen - mormogja Aaron, majd segít kiugrani az ablakon.
***
- Egyetlen kérdésem van - mondom, mikor Aaron befejezte a rizsálást. - Akkor én nem fogok ilyen izévé változni, mint ti?
- Nem, átváltozni nem fogsz.
- Kösz, csak ennyit akartam - búcsuzok el gyorsan. Már indulnék is, mikor Aaron utánam kiállt:
- Legyél a városban, szükségünk lehet még rád!
Vad sprintbe kezdek, de már pár perc múlva megtorpanok. Lerogyok a földre.
Elegem van az életemből. Kiderült, hogy akiknél évekig éltem és dolgoztam - A Cég - egy csapat áruló, majdnem megöltek. Az a kevés ember, akit szerettem - mivel csaladom nincs -, az vagy valószínűleg halott, vagy egy másik csajjal smárol (jobb esetben csak smárol, bár Christ imserve nem valószínű)...
Most meg azt próbálják bemagyarázni nekem, hogy valami fura lény, akire azt mondják A Romboló, megkarmolt, ami miatt félig olyan lettem, mint ők. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a természetfelettiben, de én tuti nem vagyok valami szörny.
(Aaron elmondta, amit ő gondol: A Romboló karmolása által csak pár dologban fogok hasonlítani a lényekre. Mint például kicsit gyorsabb és erősebb leszek az átlag embereknél, meg elvileg felismerem a természetfelettit. Ja persze...)
És azt az embert, aki most épp számítana rám, cserben fogom hagyni. Nem mehetek suliba. Nincs is kedvem, és amúgy se tanulnék. Sose tanultam igazából, nem most fogom elkezdeni. Az iránta érzett szeretetem se volt igazán valós, inkább Greg elvesztését próbáltam ezzel elfelejteni.
Most, hogy rájöttem, hogy az életemnek itt semmi értelme, ideje azt tennem, mint amit már sokszor megtettem: továbbálni. Új életet kezdeni.
Nem lesz nehéz, màr vagy tizenötször végigvittem a folyamatot. Csak egy valami hiányzik, vagy inkább valaki, aki segítene ebben.
Felállok és irányt változtatok. Jason háza felé kezdek futni. Az ereszcsatornán felkapaszkodva óvatosan bemászok az ablakon, és felkapom az éjjeliszekrényen maradt telefonomat. Ekkor lépteket hallok, majd kicsapódik az ajtó:
- Cassy, bazdmeg, hol voltál? Aggódtam érted!
Mély levegőt veszek. Most kell jól színészkednem, hogy Jason könnyen elengedjen.
- Hát rosszul tetted - mondom unottan, majd a telefonszámok között kezdek kutakodni.
- Tessék?!
- Azt hitted, jelent valamit ez a kapcsolat? - nevetek fel, majd leülök az ablakpárkányra. - Viszlát, Jason! - köszönök el, majd elengedem magam, és talpra érkezem a pázsiton.
A zsebembe nyúlok a mobilért, majd tárcsázok.
- Igen? - szól bele egy álmos hang.
- Wendy? Beszélhetnénk?
- APRIIIL - sikít fel örömében. - Istenem, annyira aggódtam érted. Rég nem beszéltünk.
- Tudom. Hol vagy most? - kérdezem tőle, a buszmegálló felé tartva. Félek, már nem errefelé lakik.
- Yerkben lakom. Tudod, hol van?
- Nem, de a sofőr biztos - nézek a közeledő busz felé, majd leteszem a telefont.
***
- Nem akarok zavarni - ölelem meg Wendyt, de ő nem hagy nyugodni.
- Muszáj maradnod! Hova mehetnél?
- Keresek valami állást, aztán keresek valami albérletet - vetem fel. Hirtelen megszólal a csengő.
- Hazaért - ugrál oda Wendy az ajtóhoz, és kitárja. Én még nem is látom, ki az, Wendy már a nyakába ugrik. - Hagy mutassam be Felixet.
Wendy mellett álló férfira nézek. Huszonpár éves lehet, izmos karját tetoválások borítják. - Helló.
- Szia - köszönök vissza neki. - Én megyek is, Wendy nem kísérnél ki?
Miközben lefelé baktattunk a lépcsőházban, Wendy felé fordulok:
- Mi lett vele?
- Miről beszélsz? - kérdezi idegesen nevetgélve.
- A gyerekről.
Wendy látszólag megnyugodva válaszol: - Jaj, semmi, csak vaklárma volt.
***
Az utcán sétálgatva nézem a neonfényeket. Yerk elég nagy város. Csak akad errefelé valami munka.
- Szia kislány - vigyorog rám egy férfi, majd elindul felém.
- Ne jöjjön közelebb - figyelmeztetem teljes nyugalommal, hiszen tudom, úgyse tud ártani nekem.
- Nem fog bántani - mondja a kidobó egy közeli bárból. Oda pillantok, majd meglátom a hírdetést: "Szabad állás". Észreveszi, hogy a plakátot nézem, majd elmosolyodik: - Neked való munka, gyere!
Odamegyek hozzá, erre a fejemre húz egy zsákot és beráncigál valahova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése