Rápillantok Gregre. A földön fekszik, alkarjával tartva az egyensúlyát. A szeme ismeretlen módon csillog. Fél. Tőlem. Vagy esetleg a haláltól.
Hirtelen oldalra fordítja a fejét. Néz valamit. Én is odanézek. A kocsija az. Ekkor hirtelen leesik: arra vár, hogy megmentsem. Hogy kipattanjak a kocsiból és a segítségére siessek. Ezt várja tőlem. És igaza van. Meg is kéne tennem. De nem tehetem, pedig komolyan várja tőlem. Vagyis inkább Apriltől. Mert én nem April vagyok. Nem is tudom, hogy ki vagyok...
- Ne tegye! - mondja Greg halkan. - Gondoljon azokra, akik számítanak rám. Ott ül egy lány a kocsiban - mutat az autója felé - és engem vár. Azt akarja, hogy végig kelljen néznie a halálomat?
Egy könnycsepp gördül le az arcomon. Most is rám gondolt, velem érvelt. Nem ölhetem meg!
- De ha meg akarja tenni, csak tegye! - mondja most már kiabálva. - Tegye tönkre az életét annak a szegény lánynak! Vagy a családom életét! A barátaimét is!
Nagyot nyelek. Provokálni próbál. De nem engem, nem tudja, hogy én vagyok. Ha most megteszem, nem is fogja megtudni...
- Sajnálom Greg, de ez nekem nem megy - suttogom a könnyeimmel küszködve és kiejtem a kezemből a fegyvert. Sarkon fordulok és elkezdek rohanni, ahogy csak bírok.
A könnyeimtől nem látom, hogy merre futok, csak azt, hogy a lábam a talajt éri és néha megkarcol egy bokor szúrós ága. Most már tudja. Cserben hagytam. Elárultam. Egész idáig hazudoztam neki.
Hirtelen megbotlok és elesek. Nem láttam, hogy lett volna valami a lábam előtt. Felállok, de ekkor egy alak visszalök a földre.
- April Vole - kezdi rekedt hangon. - Önnek feladata volt, de nem teljesítette, ezzel elárulta A Cég munkásságát és Nick Kinget bizalmas információkhoz juttatta. Ezért halált érdemel - fejezi be és egy hangtompítós pisztolyt tart a fejemhez.
Hirtelen felindulásból megragadom a fegyvert és kicsavarom a kezéből. A pisztoly elsül és éles fájdalmat érzek a vádlimban. Lassan elkezd szivárogni a vér a ruhámon keresztül a szabad levegőre.
Nagyot lökök az emberen és sikerül elvennem a fegyverét. Felé fordítom és a szívére célzok. Megremeg a kezem, miközben meghúzom a ravaszt és elvétem a lövést. A golyó a vállába fúródik, amitől ő hátraesik. Még egyszer lövök, most már biztosabban, de nem történik semmi. A tár üres.
Eldobom a pisztolyt és nagy nehezen felállok. El kell tűnnöm innen. Ismét futásnak eredek, de az első pár lépés után összeesek a fájdalomtól. A lábamból még mindig ömlik a vér. Rápillantok az emberre. A földön fekszik, de a zsebében matat közben. Előhúz valami fényeset: a tartalékfegyvere.
Egy pillanatra megszédülök, de most már nem adhatom fel. Valahogyan sikerül felállnom, de szaladni nem bírok, ezért szinte vonszolom magam. Minden lépés maga a halál, de nem foglalkozhatok vele. Ekkor valami hidegnek és keménynek ütközöm. Egy korlát. Szemben egy nagyváros fényei világítanak. Lenézek a mélybe is: egy autópálya van alattam.
Ha nem ugrok le, A Cég embere utolér és akkor végem. Ha fejest ugrok a betonba, akkor is. Dönthetek. Megint.
Hirtelen megpillantok egy teherautót. Ponyvával van borítva a teteje. Ha sikerül arra ugranom, esetleg megmenekülhetek. De nem szabad elvétenem az ugrást, mert az a biztos halált jelenti.
Lassan átmászok a korláton. Az autó még mindig az én irányomba száguld, másodperceken belül ideér. Lenézek. Tíz métert fogok esni, mielőtt a tetejére érkeznék. Vagy a betonra.
Már csak pár méter választja el az autót attól, hogy pontosan alattam legyen. Ha meghalok, teljesen egyedül fogok meghalni. Senkinek sem fogok hiányozni. Nem tudom, hogy ez megnyugtat vagy inkább felkavar. De ugranom kell. Behunyom a szemem és elrugaszkodom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése