2014. március 30., vasárnap

Harminchetedik rész: Régi ismerős

- Úristen, Greg! - pattanok fel, de nem vagyok elég gyors, Greg még az érkezésem előtt ájultan a földre esik. Letérdelek mellé, és óvatosan kihúzom a nyakából a lövedéket. Narancssárga tollak vannak rajta, és nagyon erős lehet, ha Greg szinte rögtön beájult tőle. Eddig még nem láttam ilyet, szóval valami új cucc a feketepiacon.

Hirtelen tíz centire tőlem beleáll egy lövedék a falba. Hasra vágódok, hogy nehezebb legyen eltalálni. Odakúszok a bézsszínű fotel mögé. Valaki vadászik ránk. Meg kell keresnem a többieket, hogy szóljak nekik. Remélem ők még nem kábultak el.

Elszámolok magamban ötig, majd felugrok és kisprintelek a szobából. A folyosó üres, nem hallok hangokat se. A fal mellett haladva osonok, remélve, hogy bárki is az, aki itt lövöldözik, nem talál rám. Egy fordulóhoz érek. Balra vagy jobbra?? Régen mindig a jobbat választottam, remélve, hogy az tényleg a jobb út.

Még mielőtt dönthetnék, egy ajtónyitódást hallok mögülem. Megfordulok, majd mikor összenézek a fekete ruhás, pisztolyos alakkal, reflexből vetődök jobbra.

A földön fekve kezdem érezni, hogy zsibbad a jobb karom. Odapillantok, de csak egy narancssárga, elmosódott foltot látok. Minden összefolyik, szédülni kezdek és én is elájulok.


Egy székhez kötözve ébredek. A fejem zsong, percekig nem tudom kinyitni a szemem, érzékeny a fényre. Biztos a kábító mellékhatása.

Körülnézek. Tom, Wendy, Greg, Chris. Mindenki egytől-egyig itt van, megkötözve, mint a túszok. Wendy és Chris még ájult, a többiek megkötözve ülnek. Greg próbálja szétszakítani a kötelét, de csak a csuklója lesz sebes.

- April, hát te is felébredtél - köszön Tom a száját harapdálva.
- Még mindig a hajón vagyunk? - kérdezek vissza, körülnézve a viszonylag világos szobában. Két ablaka is van, de a plafon közelében, úgyhogy csak az eget látom.
- Igen, a -1.-en vagyunk - válaszol Tom helyett Greg.
- B#szki - nyöszörög Chris hunyorogva. - Mi ez a fény?
- Csak a gyógyszer mellékhatása - nyugtatom meg, majd a most ébredő Wendy felé fordulok. - Hogy vagy?
- Nem valami jól - felel halkan. - Fáj a fejem.
- Ez is mellékhatás - lép egy fekete ruhás, maszkos alak a helyiségbe. - Most pedig mindenki csendben marad és nyugodtan ül. Ha nem akartok nagyobb problémákat.
- Nagyobb problémát annál, hogy megkötözve vagyok a SAJÁT hajómon??! - kérdez vissza csípősen Greg.
- Hidd el, tudok nagyobbat is csinálni ennél - felel az férfi nyugodtan, majd ledobja a fegyverét a falhoz, és odasétál Wendyhez. - Mi a neved, kislány?
- Hagyjál - mondja Wendy undorodva.
- Nem bántalak, ameddig nem tesztek semmi rosszat. Szóval mi a neved?
- Wendy.
- És neki? - áll oda Tom mellé.
- Tom, mellette pedig Chris - felel Wendy. Látom rajta, hogy nagyon tart ettől az embertől.
- Christopher King... - gondolkodik el a fogva tartónk, majd megfordul, és odamegy Greghez. - Te pedig Nicholas King, ugyebár?
- Igen, neked Nick King - mondja Greg félig mosolyogva. Nemrég még én nem tudtam, hogy Nick King a neve, most is meglepődtem először. Már megszoktam a Greget.

Az alak hirtelen rám néz, mire elfordítom a fejemet úgy, hogy a hajam takarja az arcomat. Elindul felém, majd megfogja az állam és maga felé fordítja a fejem.
- Ezt nem hiszem el - mondja csodálkozva, majd elneveti magát. - Nem hittem volna, hogy találkozunk még valaha, Candice.

Kifut az arcomból a vér. Mindenki tekintetét magamon érzem, nem kell rájuk néznem.

- Candice?? - csodálkozik Chris. - Asszem összekevered valakivel, haver.
- Asszem nem tudod a múltját, haver - vág vissza hasonló stílusban a férfi, majd lassan leveszi a maszkját. Egy régi ismerős arca néz vissza rám.
- Devid - mondom suttogva, mire a többiek gyanakodva összenéznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése