- Aha, épp hozzá tartok - válaszolja teljesen nyugodtan. - Ha van kedved, beugorhatsz te is.
Őszintén kíváncsi vagyok, mégis ki ez a Felicity. De csak úgy odamenni hozzá egy ismeretlen emberrel azért mégis fura.
- Szívesen jövök - felelem. Azt hiszem imádom a fura dolgokat.... - De előtte áruld már el, hogy te ki vagy.
A srác elneveti magát. - Bocs, tényleg, rögtön ezzel kellett volna kezdenem. Szóval elölről az egészet - mondja, majd feláll és újból leül. - Szia, te dögös csajszi a buszon, a nevem Jason Hill, mizujs?
Felkacagok. Már régóta nem nevettem tiszta szívből.
- Hogy kiröhögsz? Szóval így állunk? - kérdezi viccelődve.
- Nem, csak... csak ez jó volt - nevetek, majd a kérdéséhez visszatérve hozzáteszem: - Az én nevem Ap... akarom mondani Cassy. És köszi, jól vagyok, most hogy megnevettettél.
Nem tudom, miért mondtam Jasonnek a "rendes" és nem a megszokott nevemet. Talán csak valami újat akarok, magam mögött hagyni April életét, és belecsapni Cassy világába.
- ...de kajak nagyonjó volt - fejezi be a mondatát Jason. Legalább húsz perce beszélgetünk a buszon. - Na de itt szállunk le - mondja, miközben lefékez a busz.
Az utcán egy nagyvároshoz képest meglepően friss a levegő. Egyáltalán nem olyan, mint Utamában vagy Kapholban, ahol attól kellett rettegniük az embereknek, hogy vagy szmogmérgezést kapnak, vagy fényes nappal kirabolja őket egy fegyveres bandita.
Itt mindenki vidámnak tűnik, az előttünk lévő parkban piknikeznek családok, kocognak a fittebbek, vagy kutyát sétáltatnak az idős nénik. Ja, nem, az egy görény...
- Nincs kedved beugrani valahova? - teszi fel a kérdést Jason, majd a tőlünk tíz méterre lévő Starbucks felé biccent. - Isteni a mogyorós forró csokijuk, muszáj megkóstolnod.
Hirtelen majdnem kijelentem, hogy van barátom, aztán leesik: pont azért jöttem el, mert már nincs többé. Greget kitöröltem az életemből, most és mindenkorra. Soha többé nem akarom látni, se hallani róla. És Chrissel ugyanez a helyzet. Mindketten szépen lejáratták magukat, úgyhogy köszönöm, de nem. Nem kérek a King testvérekből.
- De, szívesen - válaszolom mosolyogva, majd elindulunk a bejárat felé.
Fél óra múlva még mindig a kávézóban, de már az üres poharaink fölött üldögélve csevegünk.
- Ez így nem jó - állapítja meg Jason. - Te már az unokatesóm nevét is tudod, én viszont azt se, hogy miért is szöktél el otthonról.
- Elszökni? - kérdezek vissza.
- Hát nem? Sok fiatal csinálja ezt, hogy lelépnek anyuéktól, felszállnak az első buszra ami jön, és elhúznak...
- Forrócsokizni egy helyes fiúval? - vágok közbe viccelődve, mire kacéran elmosolyodik.
- Ekkora szerencséd csak neked van - mondja, majd feláll. - Indulnunk kéne, Felicity már vár.
- Hagy várjon - mormogom, majd összeszedem a kevés cuccomat, és kisétálunk az üzletből.
Mikor odaérünk Felicity házához, leesik az állam. Sértő háznak nevezni ezt a kastélyt. Úgy tűnik, ő és Greg egy "társadalmi rétegből" származnak. Bár Felicitynél a garázs előtt "csak" két sportkocsi áll...
Jason becsönget; mire egy idős hölgy nyit ajtót. Flora. Egy pillanatra megszédülök.
Hogy van az, hogy Gregnek Felicity házvezetőnőjének vagy nemtudommilyének is megvan a száma??
- Jason, drágám, bújj beljebb - köszön nyálasan a néni, vagyis Flora, majd rám pillant. - Ó, helló, még nem ismerjük egymást. A nevem Flora, kerülj beljebb.
- Csókolom. Nagyon szépen köszönöm - lépek be a házba, miközben magamban ordibálok. "Úgy tudtam, hogy Flora az... Fuu, szerencséje Gregnek, hogy nincs itt...."
- Felicity biztos, hogy a nappaliban van - ragadja meg a kezem Jason, majd elkezd maga után húzni. Még mielőtt belépnénk a nappaliba, Felicity jön velünk szemben a folyosón.
- Jason, szia - öleli meg az unokatestvérét. A gyors ölelés után rám pillant - te pedig minden bizonnyal April vagy.
- Honnan tudod a nevem? - nézek rá döbbenten.
- Greg mesélt rólad - mosolyog rám kedvesen.
- Mikor? - kérdezek vissza, talán a kelleténél hűvösebben.
- Úgy két perce? - válaszol, majd a nappaliból előlép egy ismerős alak. Greg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése