Sziasztok!
A szavazás lezárult, íme az eredmény: a legtöbben azt akartátok, hogy nyáron is folytatódjon a sztori, szóval így lesz. Legalábbis megpróbálom. :)
Májusban maradnak a rendes részek, utána is igyekezni fogok, hogy valamennyire rendszeresen legyen új, de nem ígérek semmit.
Addig is itt az mostani, jó szórakozást! :*
Felnyitom a szemem, és ezzel a lendülettel fel is ülök.
- April - szalad oda hozzám Felicity. - April, jól vagy?
- Felicity, mi történt? - kérdezem félve. Az utolsó emlékem az, hogy Jasonnel száguldozok az erdőnél. Érthető, ha nem értem, hogy hogyan kerülök ide.
- Amnéziád volt, drágám - válaszol a kezemet fogva. - De most már semmi gond.
- Greg? - kérdezek rá egyből. Nincs kedvem kertelni, tudnom kell, hol van.
Csönd. Felicity szeméből egy könnycsepp gördül ki.
- Mondd már el, mi van!?
- Tudod volt egy egyezség, amit Greg betartott - nyúl egy zsepiért.
- Milyen egyezség?
- A Céggel. Foglyul ejtettek téged, és úgy volt, hogy akkor engednek el, ha cserébe Greg feladja magát.
- Mi? - döbbenek le.
"Feladja magát"... Greg feladta magát. A Cégnél. Ez azt jelenti, hogy... hogy nincs többé. Láttam már bűnözőket, akiket A Cég fogott el. Halálra kínozták őket. Kegyelem nélkül. Mind meghalt.
- Meg kell mentenünk!
- Sajnálom, de nem - lép a szobába Chris.
- Te mi a szart keresel itt? - bukik ki belőlem. Abban az időben, amire még emlékszem, Chris elárult engem. És mellesleg nem tudta, hogy hol vagyok. Vagyunk...
- Csak megmentettelek Greggel - feleli flegmán, majd megfordul, és már indulna is el.
- Greg mentett meg - vágok vissza dühösen. - Ő áldozta fel magát.
- April, ezt fejezd be - fordul vissza. - Ne veszekedj! Nekem is ugyanúgy fáj, hogy nincs itt, mint neked. És nem, nem tudjuk megmenteni. Kész. Ennyi volt. Vége, ő nincs többet. Ha erőszakkal megpróbálunk behatolni A Cég központjába, ahol fogva tartják, halottak leszünk mi is. Greg azért mentett meg téged, hogy tovább élhess. Nem azért, hogy A Cég markába add magad te is. Szóval törődj bele, most tényleg nem fog visszatérni - mondja, és kimegy a szobából.
- Sajnálom - szorítja meg a kezemet Felicity, majd követi Christ.
Most csak egy helyre mehetek, ha nem akarok remeteként gyászolni ebben a szobában. Felöltözök, kinyitom az ablakot, és kiugrok.
- Biztos, hogy... ezt... akarod - kérdezi Jason, levegővétel közben.
- Tuti - válaszolom, majd folytatjuk a smárolást.
- Van valamim... ami számodra... érdekes lehet.
- Ennél érdekesebb? - kérdezem Jasont zihálva.
- Gyere, megmutatom - húzódik hátrébb, és az ölébe veszi a laptopját. - Szóval, kutakodtam egy kicsit, CASSY - emeli ki a rendes nevemet. - és valami fontosat találtam.
- Mesélj - vigyorgok.
- Szóval az eltűnt gyerekek nyilvántartásában rákerestem a nevedre, és a te korosztályodban három nevet dobott fel. Az egyik néger, szóval azt kihúztam, a második már visszatalált a családjához, és a harmadik...
- Igen?
- Az nem lehet rossz - mondja mosolyogva.
Egy pillanatra megszédülök. Lehet, hogy meg van, ki is vagyok valójában....
- Mit találtál róla? - kérdezem kíváncsian.
- Hát most úgy 17-18 éves lány lehet, mikor eltűnt három évesen, szőkés-barnás haja volt, és barna szeme. A neve Cassy Lewis - fordítja felém a gépet. A képernyőről egy kisbaba néz vissza rám.
- És család, vagy valami? - kérdezem, miközben a lehetséges kiskori képemet nézem.
- Hát - hümmög, miközben vadul gépel. - Lenne itt valami. Az anyja 200 kilométerre él, a neve Lorelei.
- És esetleg van valami esély arra.. - kezdek bele bizonytalanul.
- Hogy találkozz vele? Egy próbát megér - mosolyog rám.
- Akkor mire várunk? - kérdezem, majd felpattanok, és kiszaladok a szobából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése