Ötvennegyedik rész: Valami titokzatos kezdete

Sziasztok! 

Sajnos rossz hír: ez az utolsó rész májusban, tehát még nem tudom, mikor jön a következő. De lesz folytatás! :) Mivel már kezdett beporosodni a sztori, úgy éreztem, ideje valamivel feldobni. Ez a rész még csak a kezdet, hamarosan megértetek mindent. :*

Jó szórakozást és kellemes nyarat! C:

- Hé, April, ne olyan hevesen - kiállt utánam Jason. - Szerintem nem jó ötlet ma menni!
- Jajj, ne már Jason! Most mi a baj? - állok meg a folyosón.
- Figyi, mindjárt hat óra, szerintem nem kéne estére odaállítani. Holnap elmegyünk, ígérem.
- Megígérted! Reggel megyünk, addig is hazamegyek - mondom, miközben elnyomok egy ásítást.
- Nee! - kiállt fel hangosan. - Vagyis, ne menj még.
- Minden rendben? - kérdezem tőle, majd leülök mellé.
- Persze - mosolyog rám. - Csak örülnék, ha itt maradnál éjszakára. Mármint ööö nem úgy, hanem hogy izéé.. ne maradjak egyedül. Tudod, sok volt aaa... betörés mostanában - mondja nem túl meggyőzően. Száz százalék, hogy hazudik.
- Jason - nézek rá felvont szemöldökkel. - Ugye ezt te se gondoltad komolyan?
- April, nézd - fogja meg a kezem. - Nem mondhatom el, de kérlek, ne menj, jó?
- Ha nem mondod el, elmegyek - állok fel.

Hirtelen egy hangos csöngetés szakítja meg a beszélgetésünket. Jason idegesen feláll, odamegy az ajtóhoz, és kinéz a kukucskálón.

- April, menj a fürdőbe! MOST! - utasít komolyan.
- De miért?
- Mert. Csak menj, gyorsan! - mutat az egyik ajtóra.

Mély levegőt veszek, majd bemegyek a helyiségbe, becsukom az ajtót, és ráülök a fürdőkád peremére. Hallom, hogy Jason kinyitja az ajtót, és elkezd beszélni valakihez. Felállok, és a fülemet az ajtóhoz tapasztom, hátha úgy többet hallok.

- De itt az idő! Szükség van rád! - mondja egy mély hang.
- Ma nem tudok - feleli Jason.
- Mi az, hogy nem tudsz? - rivall rá az ismeretlen. Lépéseket hallok, azt hiszem a konyhába mennek. A vitájukból már nem hallok semmit, ezért úgy döntök, hogy ideje hazamenni. Semmi kedvem itt bujkálni. Majd otthonról küldök egy SMS-t Jasonnek, nehogy aggódjon.

Amilyen halkan csak tudok, kisurranok a fürdőből, majd kinyitom a bejárati ajtót, és kilépek a hűvös éjszakába.

A kocsibeállón csak egy régi dzsip áll, más furcsaságot nem látok. Erről jut eszembe, hogy jutok haza? Kocsim nincs, busz ilyenkor nem jár, ezért... ezért gyalogolhatok Felicity házához. Már úgy is biztos kerestek.

A legrövidebb út a folyó mellett halad, ezért balra fordulok, és futólépésben elindulok. Öt percen belül a Mondé folyóhoz érek, amit már csak követnem kell, mivel pont Felicity háza mögött folyik el.

Ma valami különleges idő lehet, mert a folyó szintje nagyon magas, szinte kiöntött. Elég hangosan is robajlik, szerencsére elnyomja az erdő felől szűrődő zajokat.

Egyszer csak valami morgásra leszek figyelmes. De nem olyan szokványosra, hanem vérfagyasztó morgásra. A szívem majd' kiugrik a helyemről. Nem merek hátra nézni, ösztönből futásnak eredek. Hirtelen óriási fájdalmat érzek a  hátamban, és a földre zuhanok. Nem látok semmit, hallani sem tudok, mintha be lennék drogozva. A fejem zsongani kezd, érzem, hogy el fogok ájulni...

...

- Segíts már - hallom, mikor felébredek. Nem tudom, meddig feküdhettem a parton, de az biztos, hogy már nem ott vagyok.
- Várj, felébred - mondja egy másik hang. Lassan kinyitom a szemem, és egy ismeretlen szobában találom magam.
- Hol vagyok? - ülök fel lassan az ágyon, miközben végignézek a helyiségben tartózkodókon.

A sarokban, a konyhapulton egy sötétpiros hajú, tetovált lány ül. Orrpiercingjein megcsillan a lámpa fénye. Mellette egy barnás bőrű fiú áll, és nem épp kedvesen méreget. Innen kiszúrom a fegyvert a zsebében. Közvetlenül a kanapéval szemben egy másik fiú van, kezében egy csomó kötszer. A mellettem guggoló világos barna hajú lányra pillant, akinek a karján egy hatalmas seb van.

- Üdv - szólal meg a néger srác. - Mizu? Milyen érzés?
- Bran, fogd vissza magad, valószínűleg azt sem tudja, mi történt. Csoda, hogy nem halt bele - ripakodik a barna hajú lány. Legalább egy nevet megtudtam.
- Csoda? - kérdezi a másik csaj. - Inkább természetellenes. Nem normális.
- Mibe nem haltam bele? - kérdezem, mikor kire pillantva.
- A támadásba - felel a szemben álló srác, és közelebb jön. - A nevem Aaron.
- Én Cassy - mutatkozok be. - Ki támadott meg?
- "A Romboló" - szólal meg a bordó hajú.
- Tessék? - kérdezek vissza.
- Hallottál már Róluk? - tudakolja Aaron.
- Mégis kikről?
- Nincs nevük, csak úgy vannak - próbál fogalmazni a bordó hajú lány. - Ők olyan... lények.
- Mint a Loch Ness-i szörny? - nevetek, de mindenki komor marad.

Ekkor kinyílik az ajtó, és szó szerint csak egy árnyék lép be rajta. Valami fura homály jelenik meg körülötte, majd egy normális fiút pillantok meg.
- Látom felébredtél - néz rám. - Nem azt mondtad Gina, hogy meghal? - kérdezi a piros hajú lánytól.

A lány a szemét forgatja, majd kimegy az ajtón. Bran követi.

- Jó, most hogy a kevésbé kedvesek elmentek, beszélgethetünk - mondja nekünk. Én még mindig lefagyva ülök az ágyon. Gőzöm sincs, hogy mi történik, ki támadott meg, vagy milyen árnyékok járkálnak erre felé.
- Minden rendben? - kérdezi tőlem Aaron. - Nagyon rémült vagy.
- Én csak... - nyelek egyet, miközben az "árnyék fiút" nézem. - Csak haza szeretnék menni.
- Nem fog...? - kérdezi az "árnyék" a barna lánytól.
- Nem tudjuk. Eddig úgy néz ki, hogy nem - felel.
- Gyere, hazaviszlek - ajánlja fel Aaron.

Hazafelé, a dzsipben nem szóltunk egymáshoz. Azt se kérdezte meg, hol lakom, vagy hová vigyen, automatikusan Jason házához vezetett.
- Ha bármi van, csak keress meg - mondja szinte kísértetiesen. Bólintok, majd kiszállok.

Jason azonnal odafut hozzám.
- Cassy, mi a csudáért mentél el? - ölel át szorosan. - Menjünk be gyorsan.
- Szeretnék lefürödni - mondom neki, majd bemegyek a fürdőbe. Semmi kedvem arról beszélni vele, hogy mi történt.

A szememet dörgölöm, amitől szemfestékes lesz a kezem. Jesszus, hogy nézhetek ki! Odaállok a tükör elé, és... és majdnem elájulok. Az üres tükör néz vissza rám.